„Az állami költségvetés már jó ideje elvesztette azt a jellegét és fontosságát, amely miatt valaha az országgyűlési szakbizottságokban, majd a szavazóteremben a naptári és egyben költségvetési év végén éjszakába nyúló vita, alkudozás és szavazás zajlott, jelentős érdeklődés mellett. A parlamenti demokráciákban a büdzsé a kormánypolitika számszerű megtestesítője, az állam főbb bevételi és kiadási tételeit jogilag szentesítő dokumentum; akár bivalybőr táskában mutatják fel színpadiasan, akár csupán
Ez régóta nincsen így nálunk. A költségvetési terv összeállításával és elfogadtatásával járó politikai és szakmai vitát már az első Orbán-kormány idején elspórolták a két évre szóló költségvetésnek egy ülésen való megszavaztatásával. Újabban pedig azzal halványult el jelentősége, hogy már a bázisév nyarán elfogadtatták, amikor az adott évi folyamatok teljesülését is nehéz felbecsülni, a költségvetésbe írt tárgyidőszaki számok pláne bizonytalanok. Az évközepi elfogadás hivatalos indoklása komolytalan: a korai közzététel elvileg a gazdasági szereplőknek nyújtana támaszt az üzleti terveikhez, de pont az ellenkezője igaz, hiszen egy júniusi dokumentum sem az állami szerveknek, sem a gazdasági szereplőknek nem szolgál zsinórmértékül a rákövetkező év januárjával kezdődő tizenkét hónapra.
Legfeljebb a költségvetési tervbe beállított adók vehetők komolyan – hacsak a kormányzat később nem áll elő újabb elvonásokkal és adómértékekkel.”
Nyitókép: Mandiner / Ficsor Márton