Carpe diem

„Induljunk ki onnan, hogy Orbán Viktornak igazán nem okoz gondot, ha bármely témában hirtelen fordulnia kell: szinte azonnal megteszi. Egész politikusi élete tele van olyan csavarokkal, 180 fokos pördülésekkel, amelyek egyenként is megkérdőjeleznék pályafutása őszinteségét, hát még ha sorra vennénk az összes olyan kijelentését, amelyek cáfolták az előző napiakat.

És mégis: nincs a rendszerváltás utáni magyar életben sikeresebb ember, mint ő, ha csak nem tekintek Mészáros Lőrinc pénztárcájára - de nem tekinthetek, mert végeredményben az is csak ő. De itt most nem a pénzről beszélünk. Egyszer majd bizonyára lesz egy filmsorozat a magyar keresztapáról is, egyszer majd kiderül, ki mindenki kapott lófejet az ágyába; itt viszont az elvekről – óh, egek, milyen elavult kifejezés – van szó, vagy kellene, hogy szó legyen.

Csakhogy: az új magyar demokrácia orbáni innovációja pont az, hogy a társadalmi emlékezet meglehetősen rövid, nem számítanak a korábbi mondataid, kijelentéseid, kizárólag a mához kell szólni. 

Carpe diem, mondhatnánk, de ez nem lenne teljesen igaz. Orbán ugyanis lát a pályán, tudja, hogy mit akar holnap, merre kell fordulnia, hogy eredményes legyen. Az elmúlt évtized azt bizonyította, hogy jól számol, a taktika beválik, nem kell őszintének lenni, az nem vezet semmi jóra (vö: »hazudtunk reggel, éjjel meg este…«). Kiváltképp, ha egy olyan csapatot sikerül magad mögött kialakítani, amelynek tagjai gátlás nélkül követnek a hajdani elvek megtagadásában, görcs nélkül hangoztatják az ellenkezőjét mindannak, amit egykor hirdettek.”