„2015-ben sokan habzó szájjal kommenteltek, hogy ha már arra vetemedtünk, hogy segítünk ezeknek, »akkor vigyük mi haza őket, ide nem kellenek«. És tényleg, egy hétig nálunk lakott 2015-ben egy Szíriából elmenekült férfi, akinek autóbalesete volt a feleségével, és a felesége olyan súlyosan megsérült, hogy hetekig még kezelésre szorult, a férfit meg kitették az utcára, több napig a földön aludt a vonatállomáson, nappal a feleségét látogatta a korházban, mielőtt befogadtuk.
Toroczkai László »mezőőrsége« vadászott rájuk, az önkényesen elfogott emberekről megalázva, műanyaggal összekötött kézzel, a földön fekve tettek közzé képeket, és alattuk gyűltek a durvábbnál durvább kommentek, hogy mit kellene velük csinálni. Hallom, most gyűjtést szervez a Betyársereg, akkoriban csak a szegedi állomásig sikerült kijönni masírozni, meg az épp ott lévő menekült gyerekeket ijesztgetni.
A szelektív empátia nem empátia, és aki csak egy bizonyos, neki tetsző embercsoportnak segít, az álszent.
Persze akad számos kivétel, többek között az összes régi önkéntestársam, akik most is ugyanúgy ott vannak a határon, mint 2015-ben, és a szervezetek, Tóth Ákos Age of Hope-ja, aki kint van most is, ahogy 2015-ben vagy Iványi Gábor Oltalom Egyesülete – akiket most épp próbálnak tönkretenni…”
Nyitóképen: Migránsok Röszke mellett. Fotó: MTI / Ujvári Sándor