A lövészárkok első sorai kiadók, csak tessék, csak tessék!

Van az ok és van az okozat, mint ahogyan vannak az erről szőtt értelmezések eltérő narratívái. Jelenünk része mégis a szomorú végeredmény, mindennapjaink legtöbbször ismételt szava, amely így hangzik: HÁBORÚ. Végső eszköz, a civilizált ember szavak utáni, az állati ösztönlétet választó élet-halál harca. Fordított evolúció, az őserdei fajfenntartáskegyetlen és minden emberit mellőző ősi, gladiátor viselkedése.

Nincs egyetlen olyan ország a földön, ahol annak polgárai alapból abban látnák életük értelmét és kiteljesedését, hogy háborús félként a kölcsönösen földig bombázott területeiken akár győztes, akár vesztes státuszban a nulláról kezdjék újra építeni megtizedelt közösségeik és csonkává vált családjaik életét.

Vannak viszont az országaik vezetésére felesküdött politikai és katonai potentátok, akik a vélt igazuk tudatában országaik egészét teszik áldozattá, az elérendő cél, amúgy nemesnek tartott gondolatában bízva. Háború esetén mindenki veszt, még a győztes is, értelmetlen akár egy halott esetében is annak a kérdésnek a felvetése, hogy vajon megérte-e? Nem, nem érte meg és nem éri meg, hiszen mindannyiunknak csak egy élete van.

A hazánk közvetlen közelében kitört orosz-ukrán háborúban nem az az elsődleges szempont, hogy melyik fél fotelszakértői és az egyik vagy a másik oldal támogatóinak nyakkendős politikai bürokratái milyen lózungokkal hősködnek hivatali szobáik melegéből, és ezzel így vagy úgy, de kikezdhetetlen meggyőződéssel gerjesszék a jelenleg még csak két fél közötti konfliktus világháborúvá alakulását.

Igazsága mindkét háborús félnek van, de a kiutat nem az izgága és felelőtlen kijelentések, hanem kizárólag a megbékélés, a kölcsönösen még elfogadható kompromisszumoknak a felkínálása jelenthetik a harcoló felek számára. Azt is mondhatom, hogy vissza a tárgyalóasztalokhoz, bármi áron, nincs más opció.

Saját, mindennél fontosabb hatalomszerzésük érdekében nem érzik, hogy a következő óvatlan pillanatban az eddig moziként nézett háború hirtelen leléphet a vászonról és akár Magyarország, de akár egész Európa mindennapjainak szerves részévé válhat. Éppen ezért hagyják hazai balosaink a szájhősködést!

Ha mégis oly elkötelezettek a béke helyett a bújtatott, háborús szlogenek szajkózásában, akkor vegyék le a nyakkendőiket és önkéntes felajánlásként egyenként induljanak rendet rakni a lövészárkok egyik vagy másik oldalára az ott még szabad vagy „megüresedő” helyek bármelyikére. Csak tessék, csak tessék!

Nem engedhetjük, hogy a felelőtlen kijelentések következtében egy akár világháborúvá terebélyesedő harcban igazzá váljon Márki-Zay Péter jövendölése, és a balos szlogenje szolgáljon iránymutatásul a puskaropogástól hangos csatamezőn, hogy „Csak felfelé”. Egy háború halottjaira ez kétségtelenül igaz a túlvilág irányába, de Magyarországon, ha lehet, ne jussunk el idáig.

A szerző színművész

Nyitókép: MTI/AP/Szerhij Nyuzsnyenko