Donáth Anna boldogtalansága

A szerző színművész

Nézem ezt a küldetéstudatos fiatal lányt és végtelen szomorúság tölt el. Ő és mozgalmi társai lennének a jövő zálogai, a politikai new generation? Donáth Anna csillogó szemmel ül az ATV stúdiójában és „kedvenc”, Magyarországnak nevezett, szerinte nemsemleges Barbie babáját öltöztetgeti tévképzeteinek éppen aktuális, de végtelenül előnytelen ruhácskáiba. Egy elképzelt álomvilágban játszik ártatlannak tűnő, gyermekded papás-mamást, bár ezzel a fogalmi párral nála azonnal kihúzhatnám a gyufát, hiszen hogy képzelem én azt, hogy netán apja és anyja is van az ő játékszerének.

Magyarország nevű „csicsija, hazája- babája”, amellyel ő évek óta oly mostohán bánik, talán nem is létezne, ha a történelmi korok viszontagságai között az apák és az anyák generációról generációra ne álltak volna helyt. Mennyi küzdelem, lemondás és újrakezdés van a generációk pár évtizedre szabott, egymást váltó idejében. Mégis, a felnőtt Donáth Annák országvesztő kisded játékai ellenére több mint ezer éve itt vagyunk.

Donáth Anna tehát csillogó szemmel ül az ATV stúdiójában és hazát árul. A legelképesztőbb, hogy ezt észre sem veszi. Vajon miből fakadhat ez a saját „csicsija, hazája-babája” iránti gyűlölet, hogy mindig ízléstelen és előnytelen ruhákat aggat rá? Talán fiatalabb korában nem volt gyerekszobája, vagy ha volt is, a szülei nem szabták meg számára a helyes és követendő irányt? Nem olvastak neki Petőfit, Aranyt, kimaradt eszmélő lélekformálásából Ady A Föl-földobott kő című hazaszeretet himnusza?

Nehéz kérdés. Most, hogy a sors fintora politikusi minőségben biztosított lehetőséget a számára, hogy felnőtt életében visszaadjon és megköszönjön valamit abból, amit kapott, ehelyett törleszt. Törleszt és lejárat. Most éppen EU-fóriás gyönyörrel nyilatkozgat arról, hogy a hazánkba érkezett LIBE delegáció egyedüli magyar tagjaként milyen felemelő feladat számára, hogy a szinte teljességében liberális EU-s megmondócsapattal együtt vegzálhatja hazánkat mondvacsinált és előre tollba mondott jogállamisági problémák szajkózásával. A durcásság, a mindenben nekem van igazam önző egyszerűsége süt a szemeiből.

Csapatának másik elhíresült, hologramos arcfestés mögé bújt gonosz mostohája elégedetten bólogat valahol. Alteregói ők egymásnak, viselkedésükben csereszabatosak. Rombolásukat ráadásul annak tudatában teszik, hogy csipet-csapatuk főinkvizítoráról, Fekete-Győr Andrásról tudják, iszonyatosat bukott az előválasztás balos bohózatában. Donáthék képesek ennek ellenére is ott folytatni, ahol abba se hagyták. Hol marad önértékelésük újragondolása, netán egy kicsivel több szerénység a mérték nélküli arcoskodások után?

Donáth Anna csillogó szemmel ül az ATV stúdiójában és hazát árul. Magyarország nevű „csicsija, hazája-babája” szomorú tekintettel néz vissza rá és szemeiben ott a félszeg kérdés: „Anna, mikor adsz rám szép és ünnepi ruhát.? Miért nem dicsérsz meg soha? Érezhetem-e valaha is azt, hogy szeretsz és megbecsülsz?”

Annára nem hatnak a kérdező szavak. A stúdió falai között önelégülten és kíméletlenül tovább szorongatja többre érdemes „babája” nyakát. Talán a gyerekszoba hiányzott, nem tudhatjuk.