„Ma, amikor a liberális demokráciák nagyobb dicsőségére minden ruhatár-könyvtár szakos kisfiú és kisleányka értelmiséginek vallja magát, ennek az egész játszadozásnak nincs semmilyen tétje. Ma mindenki értelmiségi, és senki sem az. A Facebook és a demokratikus beleugató platformok megteremtették annak a tökéletes illúzióját, hogy bár senki vagy, nulla gondolatokkal és hülyeségeket beszélsz, mégis "tényezőnek" látszol. Magasan kvalifikált, látszólag értelmes emberek is parttalanul fecsegnek, vitatkoznak a semmiről, a hülyeségekről. Pedig a határvonal világos: valamihez érdemben, ténylegesen is kell értened ahhoz, hogy a munkád tiszteletreméltó legyen. A szellemi munka pedig nem azonos a fanatikus megmondáskényszerrel.
Én jó ideje berzenkedek az értelmiségiektől, különösen, amióta Paul Johnson szenzációs könyvéből megértettem, hogy az emberiség legnagyobb prófétái öntelt, korlátolt és rossz tulajdonságokkal megvert egyének voltak, tökéletesen alkalmatlanok arra, hogy a morál nevében hirdessék az igét.
Nem szeretem az értelmiségieket. Magamat nem is tartom annak, holott iskoláim, társadalmi helyzetem, munkaköröm miatt joggal viselhetném a kitűzőjüket.
Nem, én nem tartozom közéjük.
Nem szeretem a végtelen fecsegésüket, ahogyan nyilvánvaló igazságokat megkérdőjeleznek, relativizálnak, kettős mércéznek, ahogyan vitának álcázzák a maguk bandaszempontjaikat, ahogyan felelősség nélkül uszítják az embereket.
Nem kérek az értelmiségiekből.”
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt