Néhány gondolat az Orbán-korszakról

„Amikor az ember a 2010 óta tartó kormányzásról gondolkodik, legelőször az időtartamra lesz figyelmes. Tizenkét esztendő bizony már korszak a politikában. A 2010-ben tízéves gyerek azóta szavazó lett, maholnap munkába áll. Ennek a képzeletbeli fiatalnak a szemszögéből egyetlen ember jeleníti meg a korszakot: Orbán Viktor. Tizenkét év alatt róla beszéltek az iskolában, a felnőttek társadalmában, őt látta a tévében, és bárki is merült fel vagy süllyedt el a hazai politika örvényében, Orbán Viktor szokta nyerni a négyévente esedékes választásokat.

Képzeletbeli fiatalunk azt is észrevette, hogy Orbán Viktorhoz a legtöbb ember viszonyul valamilyen módon. Nem egyszerűen kedveli vagy nem kedveli, hanem határozott, gyakran szenvedélyes véleményt alkot róla. Száz-százhúsz évvel ezelőtt Tisza Istvánnal fordult elő hasonló, ő is korszakot formált, ahogyan utána Horthy Miklós és Kádár János is. Politikai váltógazdaságban, demokráciában a tizenkét esztendő szinte duplán számít. Ha arra gondolunk, hogy Merkel visszavonulásával Orbán Viktor az Európai Unió leghosszabb ideje hivatalban lévő kormányfője, könnyen beláthatjuk, hogy személye és politikája nem pusztán jelen van, de mélyen beágyazódott a magyar társadalom kollektív tudatába.

Ennek a ténynek a jelentősége abban érhető tetten, hogy akárcsak a Ferencvárosnak, neki is kettőzött erővel kell küzdenie a kis csapatok ellen, hiszen mindenki őt akarja legyőzni. Nem is annyira a személyét, inkább a korszakát akarják megbuktatni. A mögöttünk álló tizenkét esztendő ugyanis nehezen, vagy egyáltalán nem megváltoztatható közjogi, gazdasági, társadalom-lélektani örökséget teremtett mindannyiunk számára. Az ellenzéki pártoknak azonban sem szimatuk, sem tudásuk nincsen az ellentételezésre.”