Tisztelt Bauer úr!

„Bauer Tamás az oldalán hosszasan kifejti, hogy az ÁVH kötelékében alezredesként szolgáló, dokumentáltan embereket kínzó apja, Bauer Miklós tulajdonképpen miért is nem tehet semmiről. A képviselő azt hozza fel apja mentségére, hogy a huszadik században ilyen volt a zsidó sors, az apja pedig csak a túlélni szeretett volna.

Tisztelt Bauer úr!

Ön hazudik magának és hazudik a nyilvánosságnak. Nem volt minden zsidó sorsa ilyen. Hogy mennyire nem, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az Ön apjának a nagybátyja, bizonyos krupieci Bauer Gyula ezredes, aki a 44-es Gyalogezred – a harctéri káromkodásairól elhíresül »Rosseb« ezred – parancsnoka volt. A »krupieci« nevet nem születésétől fogva viselte, hanem 1917-től, miután eredményesen vezette a gyalogezred történetének legkeményebb csatáját, és a nemesekhez hasonlóan ő is felvehette születési neve elé. Frontkatonaként szolgálta végig a világháborút, számos kitüntetést és elismerést vívott ki hősiességével és hazafiasságával. Ellentétben az ön apja későbbi, ÁVH-s karrierjével, ő a Tanácsköztársaság alatt sem embereket kínzott addig, amíg összevizelték magukat, hanem házi őrizetben volt. A Horthy-rendszerben tábornoki rangot kapott, ezzel ő lett a második izraelita származású tábornoka a fegyveres erőknek. Nemes krupieci Bauer Gyula tábornok sírja a budapesti Farkasréti izraelita temetőben található, sírjára azt a mondatot vésték, amit életében a legtöbbet hallottak tőle a bakái: »Csak előre, rosseb!«. Hát, így is lehetett.”