Orbán és a Capitolium ostroma

„A magyar miniszterelnöknek belpolitikailag akár még jól is jöhetnek a washingtoni események; mondván, milyen jól tettük, hogy évek óta építjük kapcsolatainkat Kínával, Oroszországgal, Törökországgal és más illiberális/Nyugat-kritikus államokkal. Valós veszély, hogy a világpolitikában a vezető szerepet Kína és szövetségesei veszik át az USA-tól. Olyan államok, melyekben a hatalom birtokosai elnyomják politikai ellenfeleiket, súlyosan korlátozzák a szabadságjogokat, keményen ellenőrzik az állampolgáraik életét. Ezen államok eddig sem kérték számon Orbánékon a demokrácia, a jogállamiság magyarországi helyzetét, velük ilyen szempontban kellemes volt együttműködni.

Kína és autoriter/illiberális társainak további erősödése azzal járhat, hogy a szabadságkorlátozó rendszerek európai politikusok számára is egyre vonzóbbá válnak. A történelem azt mutatja, hogy a világtrendek hatása alól Magyarország sem vonhatja ki magát: ahogy az 1989/90-es többpártrendszert a nemzetközi demokratizálási hullámnak is köszönhetjük, úgy a demokráciák, a szabadságjogok nemzetközileg tapasztalt visszaszorulása is hatással lesz ránk.

Pedig jobban járnánk, ha Fareed Zakaria optimizmusa érvényesülne. Az amerikai újságíró már 1997-ben figyelmeztetett az illiberális demokráciák felemelkedésére. A Washington Postban nemrég megjelent írásában viszont arra hívja fel a figyelmet, hogy a törvényhozás a Capitolium elleni támadás dacára hitelesíteni tudta az Elektori Kollégium döntését Joe Biden megválasztásáról. Amiből azt a következtetést vonja le, hogy az USA, ahogy eddig, eztán is képes lehet erőt meríteni a kihívásokból.

A küzdelem tehát kétesélyes. Az mindenesetre biztos, hogy Magyarország geopolitikailag a Nyugathoz tartozik, a NATO-nak és az EU-nak egyaránt tagja, és a nyugati szövetségi rendszert Joe Biden – az elődjével ellentétben – erősíteni kívánja. Azt is érdemes figyelembe venni, hogy a Nyugat-kritikus államok nem alkotnak egységes, masszív tömböt, közöttük is vannak és vélhetően lesznek érdekellentétek, és nekik is vannak belső problémáik. A Nyugatot még a washingtoni zavargások ellenére sem érdemes tehát végleg leírni és erre alapozott külpolitikát folytatni.

Csak nehogy megint rossz oldalra álljunk, mint annyiszor a történelmünk során…”