A vétó az unió javát szolgálja

„A mostanihoz hasonló krízis évszázadonként egyszer fordul elő. A koronavírus-járvány okozta veszteségek teljes mértéke később válik világossá számunkra. Már ma is látjuk azonban az emberek nehézségeit, a kárt szenvedett gazdasági szektorokat, a hozzátarto­zóik elvesztése miatt kétségbeesett családokat. És bár az oltóanyag felbukkant a horizonton, gondjaink nem fognak egyhamar megoldódni. Az európaiak még nem látják a reménysugarat, amelyre várnak. Az Európai Uniótól, annak erejétől, szolidáris erőfeszítésétől, valamint az államok hozzáértésétől függ, hogy az európai emberek visszanyerik-e jövőbe vetett hitüket.
A Covid–19 okozta világjárvány a legnagyobb válság a második világháború óta. Első alkalommal van lehetőségünk közösen, önálló és 1989 után egyesült Európaként válaszolni a krízis okozta kihívásra. Ez nagy esély. Ugyanakkor nagy kérdőjel is: eleget tudunk-e tenni e történelmi súlyú próbatételnek? Hiszem, hogy a történészek ezt a pillanatot majd úgy írják le, mint az Európa elé állított nagy tesztet.

Csakhogy ebben a döntő, kölcsönös szolidaritást követelő pillanatban a megosztás szelleme éledt fel Európában. Mintha a helyreállítási alap mögött álló óriási erőfeszítés megsemmisítésre volna ítélve azon okok miatt, amelyek mindig is kontinensünk gyengeségét jelentették: a vitatkozásra való hajlam, az, hogy mindig azt keressük, ami elválaszt, nem pedig azt, ami egyesít. Az a mód, ahogyan a jogállamiság területén érvényesítendő költségvetési feltételrendszert a rendeletekhez akarják csatolni, nemcsak komoly aggodalmakat kelt ennek a mechanizmusnak a jogi alapjait illetően, de aláássa az unió tagországai és intézményei közötti bizalom és lojális együttműködés alapelveit is. A jelenlegi, az alapszerződést megkerülő eljárások óriási jogi bizonytalanságot keltenek. Vajon ezt akarjuk felajánlani állampolgárainknak válaszul arra a drámai helyzetre, amelybe a pandémia taszította őket? Bizonytalanságot és politikai vitákat?

A jelenlegi EU komoly problémája és paradoxonja, hogy – jóllehet szüntelenül hangoztatja a sokszínűség jelentőségét – nem képes elfogadni a különböző országok hagyományaiban gyökerező jogi és alkotmányos rendszereinek különbözőségét. Az európai közösség különféle demokráciamodellekből áll össze, minthogy az európai nemzetek különböznek egymástól. A francia V. köztársaság és Németország nem hasonlít egymásra, ez természetes, mivel az egyik a francia nép akaratából jött létre, a másik pedig a német nép akaratából. Az olaszoknak vagy a lengyeleknek, a portugáloknak vagy a magyaroknak joguk van ahhoz, hogy különbözzenek. Az uniónak szolidaritásra kell törekednie a sokszínűségben, mert csak így lesz egysége alkotó jellegű és jótékony. Hiszen a sokszínűség európai gazdagság, nem pedig átok.

Követeljük az egyenlőséget és az alapszerződések tiszteletben tartását! Az unió nem áshatja alá saját alapelveit, nem is változtathatja meg azokat egyes tagországok politikai kívánságainak megfelelően. Az EU költségvetési érdekeinek védelmét szolgáló jog másodlagos jelentőségű az Európai Unió alapszerződéséhez képest, így hát nem kerülheti meg, nem helyettesítheti és nem is módosíthatja az alapszerződésben lefektetett alapelveket. A jogállamiság mechanizmusa a rendelet értelmében az alapszerződés megkerülése, mintegy »felülírása« az alapszerződésnek, konkrétan az EUSZ 7. pontjának. Világosan ki kell jelenteni: a tervezett mechanizmus, miszerint a tagállamoknak kell őrködniük a kormányok jogkövetése fölött, már önmagában az uniós jog megkerülése, vagyis veszélyezteti a jogállamiságot.

Az EU-n belül gyakran keletkeznek viták, eltérő álláspontok, vannak azonban mechanizmusaink, amelyek mindig megállapodáshoz vezettek. Hiszem, hogy képesek vagyunk olyan megoldást kidolgozni, amely tiszteletben tartja az alapszerződés betűjét és szellemét. Az is lehet, hogy mindez némely »aktorok« játéka, akiknek az az érdekük, hogy az Európai Helyreállítási Alap igazából ne is kezdjen működni, mert nem akarnak pénzt betenni a közös költségvetésbe, miközben nekik van a legtöbb hasznuk a közös európai piacból.”