„A sportújságnál, ahol a pályámat kezdtem, az volt a szokás, hogy a karácsonyt megelőző utolsó munkanapon, amikor már elkészült az ünnepi szám, a redakció valamelyik szobájában összegyűltünk. Nem volt ez előre megbeszélve, de valahogy mindenki érezte, ha csak fertályórányira is, együtt a helyünk ezen a korán szürkülő délutánon. Ki bejglit, pogácsát hozott, más üdítőt, üveg bort, ezt-azt… A lótó-futó hírlapíróból pillanatok alatt mosolygós, karácsonyváró cimbora lett. Néhányan később a szomszédos lapokhoz is átlátogattunk kézfogásra, ölelésre, szinte majd valamennyi szerkesztőség a közelben volt.
Sok évtizede ennek. Nem tudom, akadnak-e még ilyen „karácsony-fertályórák”, de az biztos, hogy azok a szerkesztőségi átlátogatások már rég nincsenek.Ahogyan a politika – ne szépítsük –, mi, újságírók is elvadultunk. Kár.”