Magyarországon még elmegy, ha a reklámban egy fehér férfi egy fehér nővel andalog

„Általában hogyan néz ki a munkafolyamat egy megrendelésre készülő anyagnál? Pont önre van szükség, vagy egy jó ízlésű fotósra, aki magas technikai színvonalon dolgozik?

Nem tudom, lehet-e általánosítani. Néha tényleg csak a technikai felkészültség számít. Van, amikor azért keresnek meg, mert olyan képet szeretnének, amilyenhez hasonlót már láttak tőlem. Most például egy parfümcég keresett meg, illatokra kellene vizuálisan asszociálnom. Ez a fajta megrendelés a legizgalmasabb, mert lazák a kötöttségek, lehet kísérletezni, és idő is van rá.

Elsősorban divatfotósként dolgozik? Vagy portréfotósként?

Szkeptikus vagyok a kategóriákkal kapcsolatban. A divatfotózásban a potenciált látom a kreatív együttműködésre, és itt van lehetőség arra is, hogy kiéljem a rendezői ambícióimat. A divatvilág működésével, értékrendszerével viszont sok szempontból fundamentálisan nem értek egyet. Úgyhogy nem jelenteném ki magamról, hogy divatfotós vagyok, bár sokan szeretnének beszorítani ebbe a skatulyába. Azt sem érzem pontosnak, hogy „portréfotós”. Nem tudom, hogy mennyire relevánsak számomra ezek a fölösleges kizárólagosságot sugalló megnevezések.

Azért kérdeztem így, mert arra vagyok kíváncsi, a megrendelői világ mennyire gondolkodik ilyen típusú skatulyákban.

Ennél tágabb a spektrum. Vannak óriási gépezetek, ahol óhatatlanul kategorizálnak, olyan sokan vannak döntéshelyzetben, és annyi szűrőn kell átmennie egy kreatív döntésnek. Más cégek nyitottabbak arra, hogy elmossák a kategóriákat, és azzal is kísérleteznek, hogy olyan fotóst kérnek fel egy munkára, aki korábban más módszerrel, más témákon dolgozott. Radikális változásokon ment keresztül a divatszakma és a nyomtatott sajtó is, az, hogy mi jelenik meg és milyen formában. Nem ott tartanak a reklámok, mint pár évvel ezelőtt.

Szűkebb lett a piac?

Nem feltétlenül, inkább arra gondolok, hogy megkérdőjeleződött a reklámban, milyen sztenderdek alapján adható el valami. Az, hogy egy fehér férfi egy fehér nővel kézen fogva andalog az utcán, Magyarországon meg más kelet-európai országokban még elmegy, de Amerikában már nem. Sok cégnek szerencsére át kellett programoznia magát. Ez azt is jelenti, hogy új tehetségek jelennek meg a színtéren, akik nem az eddig megszokott látásmódot és elvárásokat képviselik. Akik megkérdőjelezik a bevett normákat. Nagyobb – látszólagos és valós – demokratikusság jellemzi a szakmát. A #metoo, a Black Lives Matter is jócskán hatással van a reklámra, annak vizuális jellegzetességeire. A divatfotózás trendekről szól: valami, valaki fellobban, ég egy darabig, aztán sokszor viszonylag hamar kihuny. Már nincs olyasmi, hogy nagy divatházak évtizedeken át ugyanazt az arculatot építik, mint régen Jean-Paul Gaultier vagy a Chanel. Mindig az újdonság számított, ez most még inkább felerősödni látszik. Ezért a divatvilágban dolgozni sokszor jövedelmező, de egyben átmeneti is. Pont az állandó mozgás érdekes, így marad szaturált, izgalmas a szakma.”