Péter balladája

„Aztán a Gábor egy szép napon elment a Spinoza Házba, aztán visszajött közénk, és mondta, hogy teljesen másképpen lesz minden, nincsen többé egyenruhánk, helyette mindenkinek egyforma szakállkát kell növesztenie, és mostantól közeledünk a Gyurcsányék meg a zsidók felé, mert az eddigi irány hibás volt, és ha így maradunk, akkor egész életünkben csak azt ordibálhatjuk hülyén, hogy »adjon az isten!«, válaszul meg azt, hogy »szebb jövőt!«, pedig a szebb jövő a Gyurcsányék irányában van, én nem nagyon értettem, mi is történik valójában, de a Gábor behívott magához, csak engemet, egyedül, és azt mondta, hogy mostantól eljött az én időm, mert most a púposokra van szükség, az Ephialtészek ideje jött el (akkor nagyon megijedtem, mert nem gondoltam, hogy ezt a nevet meg fogom tudni jegyezni), de a Gábor megnyugtatott, nem kell megjegyeznem semmit sem, hanem mindent el kell felejtenem, és most mi jövünk, akiknek a lelke befelé kunkorodik, és akiknek a legkifejezéstelenebb, legostobább, apró kis disznószemük van, és akkor megnyugodtam, és elhittem, hogy tényleg mi jövünk…

Azóta bejárok a Parlamentbe a többiekkel. Van egyforma szakállkánk, egyforma, kifejezéstelen és ostoba és aprócska disznószemünk, és minden héten azzal vagyunk megbízva, hogy a lehető legnagyobb durvaságokat kiabáljuk a miniszterelnök felé, nekem pedig külön szólnak, hogy időnként vigyek be tésztát, meg krumplit, meg miegyebet, szerencsére nem nekem kell fizetni, így szívesen teszem, arról nem is beszélve, hogy amíg durvaságokat meg hülyeségeket kiabálok és krumpliszsákokat meg tésztászacskókat mutogatok, addig mindig engem vesz a kamera, és már sokkal többen ismernek, mint azelőtt, amikor én csak a kecskeb…szó Péter voltam, mostanában, ha hazamegyek, mindenki kiabál az utcán, hogy »de nagy f…sz vagy te kecskeb…szó Péter!«, és én tudom, hogy komolyan gondolják, és azt is, hogy most már végre tényleg én is vagyok valaki…”