A félelem bére

„Ha megvalósul a kormány által beharangozott orvosbéremelés (azért a »ha«, mert volt már itt néhány dolog biztosra ígérve, az egyéni nyugdíjszámláktól az offshore-mentesítésig), akkor a magyarországi orvosok jövedelme megközelítheti a közép-európai átlagot. Nem az osztrák szintet, de mondjuk a csehet meg a szlovént – elérni nem fogja, de legalább már nem lesz ordító a különbség.

A kisebbik baj, hogy az orvosainkat eddig sem a cseh vagy a szlovén munkaerőpiac szívta el, hanem az osztrák, a német vagy az angol. A nagyobbik, hogy a nem orvos végzettségű egészségügyisek bérszínvonala még mindig erősen kelet-európai. Hogy kezelhető lesz-e a bérfeszültség a jó esetben bruttó százötvenezret kereső ápoló és a mondjuk nettó másfél milliót hazavivő doktorok között, az csupán a legkézenfekvőbb, de korántsem az egyetlen kérdés a tervezett bérreformmal kapcsolatban. Ott van például az a rendelkezés, hogy mindenki csak egy helyen dolgozhat, miközben ma az átlag magyar aneszteziológus legalább három kórházhoz tartozik: különben a kórházaink többsége még papíron sem tudná teljesíteni a működési minimumfeltételeket. Lehet olyan egészségügyről álmodni, amelyben minden orvosnak egyetlen állása van, csakhogy ehhez sokkal több orvos kellene. Azaz nem elég megállítani az orvos-elvándorlást, hanem vissza is kellene fordítani – márpedig aki Bécsben vagy Londonban praktizál, ennyiért nem fog visszajönni.

Ahol biztosan új helyzetet teremt a kormány és az orvosi kamara megállapodása, az a magánegészségügy. Valamivel nehezebb lesz az embereket a magánszektorba csábítani, de ne gondoljuk, hogy Csányitól Mészárosig mindenki, aki a magánellátásba fektetett be, most majd kivonul ebből az üzletágból. Ők is emelni fognak, ön pedig, kedves olvasó, majd ennyivel többet fizet azért az ellátásért, amit a politikai akarattal, tudatosan kiszárított, GDP-arányosan egyre kevesebből működő állami egészségügyben nem kap meg.”