Ciklusfélidőnél sincs közös ellenzéki nevező

„Habár még mindig a koronavírus elleni védekezésről szóló vita határozza meg a közbeszédet, az ellenzéki pártok körében ismét felmerült a jövőbeni összefogás formájának kérdése. Az érveket, ellenérveket nyilvánosan leginkább a szavazatmaximalizálás, illetve a kormány leváltásának »receptje« szerint fogalmazzák meg, de világosan kirajzolódik a különböző érdekcsoportok közötti versengés is, ami a pandémia elmúltával várhatóan tovább élesedik majd. Miközben minden ellenzéki csoport igyekszik az ideológiai különbségeket elhallgatni, illetve a társulással együtt járó morális és politikai kérdéseket bagatellizálni, addig egy – ma még láthatatlan – közös program mentén való együttműködést ígérnek. Az összefogásra kész ellenzéki pártok (MSZP, Párbeszéd, Demokratikus Koalíció, LMP, Momentum és a Jobbik) abban egyetértenek, hogy minden körzetben egy közös jelöltet kell majd állítaniuk, azonban komoly konfliktus alakult ki a jelöltek kiválasztásának módjáról, de ma már nézetkülönbség van abban is, hogy egy vagy két listával induljanak el 2022-ben.

A XXI. Század Intézet elemzésében bemutatjuk, hogy a parlamenti ciklus félidejéhez érkezve milyen érdekek mentén érvelnek az egyes ellenzéki pártok, illetve megvizsgáljuk a különböző alternatívák lehetséges következményeit.
Törésvonalak a közös jelöltek kiválasztásában

A Mi Hazánk Mozgalom, illetve a Kétfarkú Kutya Párt kivételével minden jelenleg mérhető, működő és aktív ellenzéki párt (Demokratikus Koalíció, MSZP, Jobbik, LMP, Momentum, Párbeszéd – amely ugyan nem mérhető, de Karácsony Gergely személyében a legszélesebb körben elfogadott és hatalommal bíró ellenzéki politikust tudják felmutatni) egyetért abban, hogy a következő választásokon a leghatékonyabb taktika az egyéni képviselők esetében az, ha minden körzetben egy közös jelöltjük lesz. Az egész országra kiterjesztett teljeskörű együttműködés, amelyet a 2019 őszi önkormányzati választásokon elért részsikerekre alapoznak, a választási matematika szerint ugyan logikus módja a szavazatmaximalizálásnak, azonban több, ma még ismeretlen negatív követkeménnyel járhat.

A kockázati tényezők a következőkből erednek: a közös program hiánya, a leendő kooperációban résztvevő pártok ideológiai különbségei, a múltbeli személyes sérelmek emléke, az egymással szembeni bizalmatlanság, a vezető politikusok megítélésnek eltérő minősége a potenciális szavazótáborban és az ezekből eredő morális és hitelességi kérdések. E szempontok mind-mind a szavazótáborok átszavazási hajlandóságát csökkentik, így a szavazatmaximalizálás, mint a legfontosabb cél elérése veszélybe kerül.”