Három évtized – küzdelem a magyar szuverenitásért

„Két út nyílt meg. Az egyik a teljes beolvadás, a helyi, nemzeti érdekek és sajátosságok semmibevételén alapuló, »nyílt társadalom« kiépítése lett volna. Beolvadás a Nagy Nyugati Masszába. Ahol »ugyanaz a szar van«, és a kis különbségek ellenére a Big Mac mindenhol Big Mac, ahogyan a Ponyvaregényben megállapították.

Volt azonban még egy fontos vonása ezeknek a forradalmaknak. Az tudniillik, amit Antall így fogalmazott meg: »véget vet a kettős nyelv, a hazugság és az elhallgatott igazságok négy évtizedes országlásának«. A szovjet birodalom ugyanis a fegyveres erőn túl elsősorban a nyelv leuralására alapult. Egy olyan virtuális világ volt ez, amely nem tükrözte a valóságot, az ember valódi vágyait, álmait és törekvéseit. Az 1989-es forradalmi változástól tehát azt is várta mindenki, hogy a marxista bikkfanyelv és a szocialista reformközgazdászok halandzsája helyett őszinte szavakat kapjanak.

Erre azonban további éveket, sőt, két évtizedet kellett várni. Az az Európa ugyanis, ami Antall és Nyugatra tekintő politikustársai fejében élt, már régóta kisebbségbe szorult a saját hazájában. Helyére éppúgy baloldali képzeteken alapuló virtuális valóság lépett, amelyet az erősen érdekvezérelt és egyívású sajtó képviselt. (Vajon véletlen-e, hogy a »független újságíró« és a »függetlenített párttitkár« alakja hovatovább egybemosódik?). Ezt egészíti ki a demokráciát egyre szűkebb keretek közé szorító »jurisztokrácia«, vagyis a jogászuralom. Nálunk ezt 1990-1994 között az Alkotmánybíróság stratégiai döntései mutatták meg, amelyekben elutasították a tulajdonviszonyok helyreállítását és az igazságtételt.

Magyarországon és Közép-Európában tehát a valóságért, a valóságértelmezésért folyt a harc. Ha 1989-1990 forradalmi változásokat hozott, akkor az azóta zajló, sokak szerint hideg polgárháború valójában szabadságharc. Egy szabadságharc, amelyben a gazdasági és politikai önrendelkezés mellett azért is küzdünk, hogy saját magunk mesélhessük el a saját történetünket. Egyszerűbben szólva: hogy ki mondja meg, hogy mi legyen – hogy mi van. A magyar választók gyülekezete, vagy pedig a nemzetek feletti programmal rendelkező NGO-k, médiaholdingok, járadékvadász pénzügyi befektetők. Még jobban leegyszerűsítve: tankok helyett nem akartunk bankokat magunk fölé.

Az első szabadon választott Országgyűlés megnyitása harminc évvel ezelőtt azt jelentette, hogy a politika – vagyis közös ügyeink intézése – visszanyerheti értelmét, és lehetőségünk nyílik kézbe venni a saját sorsunkat, és megírni a XXI. századi magyar történetet.”