Globalizáció és nemzetköziség a világjárvány után

„A megoldás a – teljes vagy részleges – visszatérés a globalizáció állapotából a lokalitásba. Egyrészről ritkítanunk kell a globális összefonódás szálait – le kell mondanunk a gyakori utazásról, repülésről, távoli tájak egzotikus termékeiről és csökkentenünk kell függésünket a globális ellátási láncoktól, többet kell helyben termelnünk, sokkal önellátóbbá kell válnunk.

Az államnak nagyobb szerepet kell vállalnia állampolgárai védelmében az olyan külső hatásokkal szemben, mint a világgazdasági sokkok, járványok és egyéb katasztrófák – ennek eszköze lehet például a feltétel nélküli alapjövedelem. Amennyire csak lehet, társadalmainkat önellátó, a külvilággal szemben önvédelemre képes stabil közösségekké kell alakítanunk, amelyeket nem rengetnek meg a nagyvilág rázkódtatásai. A jelszó a globalizációkritika számára egyre inkább ez: cselekedj lokálisan, hogy ne kelljen a globálisra gondolnod.

Ugyanakkor még az alterglobalizációs mozgalom is úgy vélte a 21. század elején, hogy a fennálló rend globális igazságtalanságaival szemben csakis a globális cselekvés nyújthat megoldást. A szegénység, az elnyomás és a kizsákmányolás mindenki problémája, ezért azt megoldani is csak mindenki számára és mindenki bevonásával lehetséges. Ennyiben e mozgalom a nemzetköziség hagyományának utolsó képviselője volt. E hagyomány a felvilágosodás óta úgy tartotta, hogy az emberi emancipáció programját csakis az emberiség egészének szemszögéből fogalmazhatjuk meg és igazolhatjuk.

A globalizáció megfosztja a környező világot sajátos otthonosságától, lokális jellemvonásaitól, az áruk és emberek folytonos áramlása az idegenség érzetével telíti az egykor ismerős tereket és szituációkat. A globalizációnak immár éppúgy jelképe a tőkéjét adóparadicsomtól adóparadicsomig mozgató üzletember, mint a turista, aki a helyi, autentikus életvilágba erőszakosan behatolva a felismerhetetlenségig eltorzítja és elidegeníti tőlünk azt, ami egykor ismerős és otthonos volt számunkra.

A lokalizmust és a nemzetköziséget egyaránt az a cél vezérli, hogy a megragadhatatlanná, idegenné és veszélyessé vált globális rendet újra emberi léptékűvé tegye. Ám míg az előbbi ezt azáltal érné el, hogy világot újra ismerőssé, otthonossá és kezelhetővé változtatja, az utóbbi azáltal, hogy igazságossá teszi. A jelen helyzetben minden korábbinál égetőbben merül fel a kérdés: melyik a fontosabb számunkra?”