Az ellenzék „beárazta” a posztkommunizmushoz fűződő bensőséges viszonyát az emlékülés bojkottálásával!

„Kedvenc kommunista propagandalapunk, az Index például azon háborog, hogy a mai parlamenti emlékülésen elfogadott nyilatkozat posztkommunistázza az 1990 és 2010 közötti időszakot. Mi másozni lehetne, ha például ebből a 20 évből 11-ben volt kommunista funkcionáriusok ültek a miniszterelnöki székben, meg egy évig egy profi libaeltüntető? (Bocsánat, egy ember, aki pár millió liba árát elfelejtette elkérni az ukrán üzletfeleitől.) A maradék időben pedig a másodvonalból aknázták alá a jobboldali kormányok munkáját.

A magyar politikai élet diszkrét bájának része, hogy sem a nemzetiszocialisták (Jobbik), sem a zöldek (LMP), sem a liberálisok (tulajdonképpen mindegyik), sem a kommunisták (MSZP) nem tartják Gyurcsány Ferencet és Dobrev Klárát posztkommunistának. Mondjuk azt persze tudjuk, hogy a szívük mélyén minek tartják, de nyilvánosan azért mindig megvédik. Annak ellenére, hogy mindegyik zsebLenin azt gondolja, hogy személyes hatalmi ambícióinak legnagyobb akadálya Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára. Elképzelem például Burány Sándort, akit azzal büntet az élet, hogy a Párbeszéd frakciójában kell ülnie. A nem posztkommunista képviselő 1982 és 1989 között az MSZMP tagja, 1988 és 1989 között a XIX. Kerületi Bizottság gazdaságpolitikai munkatársa, 1989-ben pedig az MSZP alapító tagja volt. Mondjuk egymaga 1000-szer intelligensebb, mint az egész ellenzék összesen (mert sokan vannak a negatív tartományban), ő biztos nem bírná ki röhögés nélkül kimondani (négyszemközt biztos nem), hogy a kilencvenes évtized nem volt posztkommunista.

A magyar parlamentben ülő, az Európai Parlament ultraliberális pártcsoportjának kihelyezett tagozataként működő ellenzék azonban egységesen posztkommunista most is. A lehető legrosszabb lenini értelemben véve az. Érthető, hogy ennek megszavazásától elzárkóznak. Ma a magyar parlamenttel egyhangúlag nem lehet elfogadtatni egy antikommunista nyilatkozatot.”