Nagyon ritkán, egészen pontosan sohasem történik meg az, hogy szembenézünk azzal, vajon mi volt e sorscsapás mélyebb oka.
„Bár ezt ma akár szó szerint is érthetnénk, hisz az emberiség valami olyan kihívással kénytelen szembenézni, ahol a lét vagy a nemlét a kérdés, most e Hamlet szájába adott shakespeare-i létdilemma egy másik elemét vesszük szemügyre. A híres monológnak azt a sorát, amely így hangzik »inkább tűrni a jelen gonoszt, mint ismeretlenek felé sietni«.
Minden egyes személy és minden emberi közösség úgy van vele, hogy ha valami nagy csapás éri, azonnal igyekszik mindent megtenni, hogy minél hamarabb véget érjenek a megpróbáltatások, hogy visszaálljon a régi rend. Nagyon ritkán, egészen pontosan sohasem történik meg az, hogy szembenézünk azzal, vajon mi volt e sorscsapás mélyebb oka. Pedig viszonylag könnyű volna belátni, hogy ha nem értjük igazán a dráma okait, akkor nem tudunk belőle tanulni, és ha nem tanulunk, akkor bármikor megismétlődhet velünk minden szörnyűség.
Teljesen érthető, persze, hogy amikor nagy baj van, és közvetlen veszélyben vagyunk, akkor azonnal cselekedni kell, elhárítani a legnagyobb fenyegetést, és se idő se tér nincsen az »okoskodásra«. Éppen ezért szokás a lehető legteljesebb egyetértésben »pozitíve« idézni Madách híres sorát, miszerint »A tett halála az okoskodás«. (Tegyük azért hozzá, hogy ezt Lucifer mondja Az ember tragédiájában, és éppen akkor, amikor az eredendő bűn elkövetésére unszolja az első emberpárt.) Egyelőre nem látjuk még, hogy most is így lesz-e. Hogy most is csak arra törekszik-e az emberiség, hogy valami könnyű, gyors és olcsó megoldást találjon erre a válságra is, amit a járvány, illetve a járvány nyomán kialakuló soha nem látott mélységű társadalmi, gazdasági és mindebből adódóan nyilván politikai válság jelent.”