Bauer Orbán oldalán?

„Bauer Tamás szakpolitikai megjegyzéseire csak két kérdésben reflektálnék. A határon túli magyarok szavazati joga kapcsán az LMP a már megadott/megszerzett jog visszavételét ellenezte (továbbá a levélszavazás lehetőségének megnyitását követelte az elmúlt években külföldre kikényszerített magyarok számára). A migrációs krízist illetően pedig az LMP – szemben a Fidesszel és a korabeli Jobbikkal – azt következetesen képviselte, hogy tartós megoldás közös európai migrációs politika nélkül, pusztán a magyar határ lezárásával nem képzelhető el (a közös európai migrációs politika mibenlétéről azonban súlyos vitánk volt Bauer pártjával éppúgy, mint az európai zöldekkel).

Igen, az euró bevezetése, az élelmiszer-önrendelkezés, a globális migrációs válság és a nemzetpolitika dolgában a 2010–18 közötti LMP (és Jobbik) közelebb állt a Fideszhez, mint a 2002–10 közötti hatalom utódpártjaihoz. Bauer nem említi, én azonban megkerülhetetlennek tartom, hogy ezek a nézetazonosságok és -különbségek a szakpolitikai megfejtéseknél fundamentálisabb kérdés, mégpedig a szuverenitás megítéléséből fakadtak. Az ökopolitika a kulturális sokféleség, s így a tradíciók áthagyományozása, a természetes közösségek önrendelkezési szabadsága pártján áll. A XXI. századi globalizációkritikus baloldal a nemzetállamban nem egy lebontásra ítélt kereskedelmi korlátot lát, hanem a legnagyobb értelmes egységet, ahol létezésünk – úgy is mint: egészségünk, természeti örökségünk, kultúránk, tudásunk, munkavégzési körülményeink stb. – védelmében még megfékezhetjük a globális nagytőke nyomulását. Azt is vallottuk továbbá, hogy egy nemzet tagjait több köti össze az állampolgárság intézményénél. A 2010–18 közötti LMP ennyiben szuverenitáspárti és lokalista volt. Ugyanakkor a természetes közösségekből felépülő nemzetet láttuk magunk előtt és nem az omnipotens államhatalom legitimációs fegyverét, nemzetfelfogásunk befogadó volt és nem kirekesztő. Ettől voltunk másként szuverenisták, mint a populista jobboldal.

Ungár pártja azonban az elmúlt tíz évben lényeges kérdések sorában került hangsúlyosan szembe az orbáni politika alaptételeivel. Hat metszetet szeretnék kiemelni. Először. Amíg a NER korlátlanul kizsákmányolható erőforrást látott az emberben, addig az LMP egyenlő méltósággal született személyeket. Ebből fakadt, hogy a kizsákmányolás törvénykönyvének 2011-es vitájában élesen konfrontálódtunk a kormányoldallal. Az LMP volt ráadásul az egyetlen politikai erő, amelyik népszavazást kezdeményezett az új Munka Törvénykönyvével és a tankötelezettségi korhatár leszállításával szemben. Másodszor. Orbán a személyközpontú, mi az intézményelvű megoldásokban hittünk. Az 1990–2010 közötti liberális jogállam kudarcából a Fidesz a centralizált, míg az LMP a részvételi demokrácia irányába keresgélt kiutat. Nem lényegtelen, hogy a jogállam védelmében – még 2010 októberében, az alkotmánybírósági jogkörszűkítés apropóján – elsőként az LMP (személy szerint jómagam) szólította utcára az embereket. Harmadszor. Az LMP (és a Jobbik) támogatta a többfunkciós, kisléptékű vidék-modellt, a helyi gazdaságra és közösségre, a családi kis- és középbirtokokra, a többcélú és önkéntes szövetkezetekre építő Ángyán-féle vidékfejlesztési koncepciót. A Fidesz ezzel szemben pillanatok alatt hátat fordított a 2010 előtti ígéreteinek. Orbán szövetséget kötött a tőkés nagybirtokkal és az agrároligarchákkal, megindult az intézményesített földrablás (ami ellen tiltakozva az LMP-s Sallai képviselő nemes egyszerűséggel raklapnyi trágyát borított a kaposvári kormányhivatal elé, még 2015-ben). Negyedszer. Az LMP 2010 után konzekvensen zöld fordulatról beszélt, ennek jegyében készített évről-évre alternatív költségvetési javaslatot. Orbán mindeközben meghirdette a természeti erőforrások kíméletével homlokegyenest ellentétes újraiparosítási politikát, s ennek érdekében leépítette a környezet- és természetvédelmi szervezetrendszert. Az LMP-frakció 2014. februárjában szirénázással akasztotta meg a paksi bővítést célzó Orbán–Putyin paktum parlamenti tárgyalását. Ötödször. Az LMP egyes szektorok célzott állami fejlesztését, míg a NER egyes családok állami feltőkésítését értette fejlesztő állam alatt. A Fidesz a nemzeti burzsoáziának nevezett NER-lovagokban, mi az erős helyi gazdaságban, hazai kkv-szektorban, szövetkezetekben, s nem utolsósorban az energia-függetlenségben láttuk a gazdasági szuverenitás kulcsát. Hatodszor. Orbán nem látott problémát a kettéosztott gazdaságban, csak elkezdte átstrukturálni. A magyar gazdaság sorsát hozzákötötte a német autóiparhoz, a honi képzést alárendelte a multinacionális összeszerelő üzemek igényeinek. Az orbáni politikának így érthetően kritikátlan a viszonya a globalizációhoz. Ebből viszont az is következik: nem volt parlamenti párt 2010 és 2018 között, amelyik olyan hevesen támadta volna az összeszerelő ország lázálmát, mint az LMP.”