Vírus, olimpia, politika

„Az egész világ aggódik a koronavírus terjedése miatt. Mind többen kongatják a vészharangot, hogy a gazdaság egyetlen ágazata sem marad mentes a következményektől. Egyre több sporteseményt, nemzetközi konferenciát mondanak le, és a héten már konkrétan is szóba került, hogy ha a vírus terjedését nem tudják megállítani, az érintheti a 2020 nyarán megrendezésre kerülő tokiói olimpiát. Fölvetődött, nem kellene-e akár egy vagy két évvel elhalasztani. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, Dick Pound pedig már hetekkel korábban közölte: sor kerülhet az időpont, sőt akár a helyszín módosítására is.
bbi a legkevésbé valószínű szcenárió, sőt szinte lehetetlennek tűnik, tekintettel a létesítményekre, amelyek az olimpia megrendezéséhez szükségesek. Köztudomású, hogy  olimpiát tartani drága mulatság az adott város számára. Az 1976-os montreali rendezvény óta nyereséges olimpiára nem is volt példa. A mostani NOB-döntés precedensértékű lehet: ha megrendezik a tokiói olimpiát egy járvány közepette, az egekbe szálló költségekhez nemcsak a biztonsági, terrorvédelmi kiadások járulhatnak (amelyek az 1972-es müncheni olimpia óta természetesek), hanem a vírus kiszűrésére alkalmas eszközök, hőkamerák telepítésével együtt járó költségek is.

Ha a negatív forgatókönyv valósul meg, akkor az újkori olimpiák történetében először járvány miatt kell elhalasztani az olimpiát. De mint köztudott, korábban nem volt szokatlan, hogy az olimpia elmaradt. Ennek ellentéte is igaz: számos olimpiát jobb lett volna lemondani, mintsem az adott országnak adni (vagy az ország kormányának elfogadni) a rendezés jogát.

És itt el kell gondolkodnunk azon: mire is való az olimpia (mert ez cikkünk tulajdonképpeni tárgya). A sportszakértők, sportpolitikusok és általában a sport valamely aspektusával foglalkozó szakemberek a sport öt alapvető funkcióját különböztetik meg. Ezek: a nevelési, az egészségügyi, a szociális, a kulturális és a rekreációs funkció. Ám kiegészíthetjük ezt a listát egy hatodik, szintén nem lebecsülendő funkcióval: a soft powerrel. A fogalmat Joseph Nye amerikai politológus vezette be. A soft power, azaz puha erő az országok, szervezetek, akár egyének képessége arra, hogy úgy befolyásolják mások cselekedeteit, hogy az megfeleljen a szándékuknak vagy akaratuknak. A soft powert általában nem közvetlenül a kormányok alkalmazzák, hanem ezt a feladatot „delegálhatják” NGO-k számára, vagy kulturális, oktatási szervezeteknek (pl. a kínai nyelvtanulást és a kultúrát terjesztő Konfuciusz Intézetek, vagy éppen a Goethe Institut vagy a Cervantes Intézet).

Vagyis – a soft powert a sportra alkalmazva – egy ország önmenedzselésének része a sportsiker, illetve egy sportesemény sikeres megrendezése. Amióta a sport létezik, vagyis a nagy ókori civilizációk kezdete óta (ha nem is elkülönült területként, hanem a vallási élettel vagy a háborúra készüléssel keveredve), azóta a mindenkori sportsikerek egyúttal a hatalmat gyakorló uralkodó és birodalma sikerei is. A XX. században a sport valóban tömegessé vált, és ezt a mindenkori rendszerek – demokráciák és diktatúrák egyaránt – föl is használták önmaguk népszerűsítésére. ”