Válságüzemmódban a világ

„A Föld nevű »falu« működésének keserű realitását a napokban vagyunk kénytelenek megtapasztalni. Eddig a globalizáció előnyeire legtöbben úgy gondoltak, mint a fejlődés egyik legfontosabb, leghatékonyabb eszközére. A valóság azonban az árnyoldalait is gyorsan megmutatta. A koronavírus néhány hónap alatt minden földrészre eljutott. Hatására a világ tőzsdéi megremegtek, a világgazdaság globális szereplői recessziótól rettegnek, a lakosság pedig riadtan figyeli az eseményeket.

A járvány kitörésének pontos helyszíne, a vírus megszületésének módja még nem ismert. A kínai Vuhan városa vált szimbolikus helyszínné, de az, hogy denevérek elfogyasztása vagy más okozta-e az újfajta betegséget, nem tudjuk. Ennek tisztázása még várat magára. Jelenleg feltételezések, összeesküvés-elméletek tucatjait olvashatjuk a világhálón. Az amatőr mindentudók és a szándékos dez­információk korát éljük. De a járvány okozta hatások számos tanulsággal szolgálnak.

Először is, ha Európát nézzük, akkor azt kell látnunk, hogy földrészünk hozzászokott az elmúlt hetven év viszonylagos békéjéhez, jólétéhez, és ezt a Lajtán túl úgy tekintik, mint a világuk természetes rendjét. Érdekes módon az elmúlt öt év eseményei sem tudták kimozdítani őket a komfortzónájukból. Érkezhetett milliós tömeg mindenféle ellenőrzés nélkül, a szervezett bűnözés és a radikális iszlám alapú terrorizmus pedig közvetlenül is fenyegethette mindennapjaik biztonságát. Azzal ámították magukat, hogy ez csupán apró kisiklás, ha úgy tetszik, a jólét ára. Politikusaik döntő része és a balliberális média is ezt az illúziót erősítette. Nincs itt semmi baj, amíg tele vannak az üzletek, jól fogynak a luxusautók, évente utazhatnak akár többször is egzotikus országokba.

Ezt az álomvilágot rombolta le néhány hónap alatt egy vírus. Megmutatta, hogy stabilnak, sőt szinte eleve elrendeltetettnek hitt világunk mennyire sérülékeny. Az egyes országok lezárják határaikat, az unió schengeni rendszere már összeomlott. Először a turizmusban, majd a gazdaság más területein is komoly zavarok keletkeztek. Aztán az egyes államok is válságüzemmódra álltak át. Ebben az igen nehéz helyzetben egyáltalán nem mindegy, hogy az adott országokat milyen helyzetben találja ez az új fenyegetés.

Magyarország szerencsére nem feltett kézzel áll az ellenféllel szemben. Ez alapvetően annak köszönhető, hogy az elmúlt tíz év során a magyar kormány tudatosan és szisztematikusan építette újra az állam alapvető intézményeit. Ehhez pedig megteremtette a szükséges gazdasági alapokat. Mert pénz nélkül, gazdasági tartalékok nélkül nem lehet sikeresen megküzdeni egy válsággal. Most nem egy eladósodott, romokban lévő állam néz szembe a kihívásokkal, mint 2008-ban. A stabil költségvetés mellett a fejlődő egészségügy, a megerősített állami szervezetek – közigazgatás, oktatás, rend- és honvédelem – hatékony eszközrendszere is a kormány rendelkezésére áll.

Mindezek mellett sajnos azt is megállapíthatjuk, hogy a valós veszélyhelyzet ellenére sem sikerült egy nemzeti minimumot kialakítani. Az ellenzék döntő része csupán a kormányzati lépések kritizálására vagy a felelőtlen ígérgetésekre koncentrál. Pedig ha valamikor, akkor most lenne fontos a konszenzusra való törekvés az ország jövője érdekében.”