Plázaboy

„A napról napra ismétlődő forgatókönyv alig változik. A kormány teljesíti a különleges helyzet diktálta feladatokat, mindennap tájékoztatja az országot az éppen aktuális történésekről és tervekről. Az ellenzék meg fanyalog, majd külön-külön hozzáröfög a történésekhez, ötletparádékat tart, és felszólítja erre meg arra a hatóságokat. Liberális módra természetesen nyeglén, de minősíthetjük pofátlannak is. A tehetetlenségük egyre szánalmasabb. Karácsony Gergely, aki úgymond felszabadította a fővárost, mára a kicsinyesség vezéralakjává képezte át magát. Túl azon, hogy egyetlen önálló és hatékony intézkedésre nem futotta sem az ő, sem népes tanácsadói stábja elillanó szürkeállományából, naponta előadást tartanak arról, milyen is a tőrőlmetszett pitiáner liberális. Mindenről van határozott véleménye, mindenhez ért, szavakban hős, tetteiben puhány.

Itt van a főváros és a még ott dolgozó emberek közlekedésének ügye. Karácsony visszanyeste a tömegközlekedést, hadd zsúfolódjon csak a nép a ritkás járatokon, majd csakazértisből nem engedte meg a dolgozók ingyenes parkolását. Karácsony, a plázaboy inkább a bevásárlóközpontok kuncsaft híján üres parkolóhelyeit igyekszik megszerezni erre a célra. Talált is már néhány száz helyet. Természetesen mindezt diadalként jelentette be, miként azt is, hogy a fővárosi tulajdonú üzlethelyiségeknek júniusig elengedi a bérleti díját.

Ha ennek a nyamvadt álbiciklistának a teljesítményét a kormány napokkal korábbi ember- és gazdaságvédelmi mentőcsomagja mellé tesszük, akkor láthatjuk csak, miért is annyira szánalmas az ellenzéki teljesítmény. A magyar vállalkozásokat és magánembereket a válságtól valóban megóvó kormánydöntések, ezek közül csak az egyik, a hiteltörlesztési moratórium több ezer mil­liárdos tétele is pontosan megmutatja a szélsőliberális és a kereszténydemokrata gondolkodásmód alapvető különbségét. Nem beszélni kell, hanem cselekedni. Nem magyarázkodni és segélyekért, szájmaszkokért kuncsorogni, hanem dolgozni, a munkahelyeket megvédeni.”