A teremtés koronája

„Nyerészkedőkből sincsen hiány: a bolti áron harmincforintos szájmaszk ára háromszáz, majd ezer forintra ugrott fel az interneten, lévén patikákban már nem is kapható a jellegzetes halványzöld vagy fehér arcvédő eszköz (amelyből egyébként csak bizonyos típusúak alkalmasak a koronavírusokat hordozó tüsszentéscsepp kiszűrésére, azok is csak bizonyos ideig – nem baj, az első pánikban a lakosság elkapkodta a meglévő készletet, már amennyit az azokat felvásárló kínai vállalatok itt hagytak belőlük). A legnagyobb életkufár címét azonban az a hölgy vagy úr nyerheti el, aki élelmesen lefoglalta a Koronavirus.hu domainnevet, és jelenleg tízezer brit fontért (mintegy négymillió forintért) árulja, azt, amelyet az operatív törzs első nyilvános tájékoztatóján az illetékesek tájékozódásra megjelöltek, csak akkor még nem tudták, hogy más jelentős összeget szeretne kizsarolni azért, hogy az aggódó polgárok szűrt és hiteles információkhoz juthassanak a fent felsorolt ostobaságok helyett. Az illetőnek remélhetőleg speciális bugyor készül a pokolban, hiszen – pótmegoldásként – egy ennél bonyolultabb kormányzati honlapcímet kell bepötyögniük az érdeklődőknek, amit vagy felírtak valahová, vagy nem, vagy félregépelnek, vagy nem, vagy megtalálja így is a Google, vagy nem. Csak remélni lehet, hogy számos beteg például nem azért nem hagyja a fenébe az internetes keresgélést, tesz tudatlanságból valami ellenjavalltat, és fordul rosszabbra az állapota vagy fertőz tovább emiatt, mert egy virtuális feketéző felvásárolta januárban a legegyszerűbben megjegyezhető domainnevet.

Az őrület a tetőfokára hág, és végigsöpör az élelmiszerboltokon: felsejlik az éhezés ősi réme, egy időre elfogy a liszt, a cukor, az olaj, a rizs és a tészta. Hiszen megelőző jelleggel az is megrohanja a boltokat, aki eddig józanul kimaradt a járványt körüllengő tébolyból – elvégre a magát az üres milánói polcok látványával pánikba kergető embertömeg veszélyesebb magánál a vírusnál is –, de a maszkosokhoz hasonlóan biztosan akadnak olyanok is, akik azért halmoznak fel élelmiszert, hogy jó áron továbbadhassák majd a kétségbeesés csúcspontján, amelybe magunkat hajszoltuk.

Ugyanakkor van, aki morális szempontból talán megkérdőjelezhető módon azzal nyugtatja magát meg a környezetét, hogy úgyis csak az öregek fertőződnek meg, meg a rákos betegek – egy román orvos épp ezért mindenkit gyalázó Face­book-posztban idiótának és birkának nevezte az embereket, akik félnek – mintha az idősek és daganatos betegek voltaképpen nem is lennének egészen emberek, és igazán nem is lenne kár értük. Mindeközben dühöng a számháború: több mint száztízezer fertőzött és több mint négyezer halott, ami valóban három és fél vagy négyszázalékos halálozási ráta, ám a fertőzöttek fele még nem gyógyult meg, azaz most éppen akkor számoltuk össze veszteségeinket, amikor még javában tombol a csata – miközben tünetmentesen ki tudja, hány tízezer koronavírusos szaladgál szerte a világban, ami szintén torzítja a végeredményt. No és ki tudja, mikor és mekkorát hazudik a kínai, az iráni vagy – jobban belegondolva, ami a lehetőségeket illeti, berendezkedésre való tekintet nélkül – a legtöbb kormány.

A kormányok ugyanis szükségszerűen nem naprakészen tájékoztatnak, például a különféle intézkedések hatékonyságáról. Az istenadta nép cirkuszt követel, sajtótájékoztatót, határellenőrzést, azaz lényegében az érdemi és kompetens intézkedések látszatát – mert maguk a lépések vajmi keveset érnek egy világjárvány esetén, különösen hogy Olaszországból tömegesen jártak itt vagy jöttek haza emberek. Ha január elsején szigo­rúan lezárta volna a kormány a határokat, hamarosan az ellenzék által utcára hívott ezrek követelték volna az újabb álprobléma miatti, a szabadságjogokat sértő gyakorlatok megszüntetését, a vérmesebbje éppen a diktatúra kiépítésének vádját húzta volna elő a fiókból és porolta volna le. Beutazási tilalmat itthon nem rendeltek el, csak a lázas betegeken végzik el azóta is a teszteket, csak azokon, akik fertőzött területről érkeznek – ennél többnek korábban sem lett volna értelme, most meg már lényegében semmi: elég, ha egy New Yorkba tünetmentesen utazó kínai üzletember már kicsit náthásnak érezve magát rátüsszent egy plázában egy cserediákra, aki megy haza Budapestre, a ruhája pedig telis-tele a rettegett vírussal. Sőt: még a legelzártabb, legfegyelmezettebb diktatúra, Észak-Korea területére is betört a járvány, és éppenséggel két autokrácia területén, Kínában és Iránban végzi a legnagyobb pusztítást, a hatékony mértékű szigor tehát csak az, amely megelőzi a pánikot. Létező megoldás híján a népnek színház kell – hát megadatik néki.”