Örökös egészségügyi miniszter

„A rendszerváltás traumája és katarzisa bizonyosan meghatározta élete további fordulatait. Zokszó nélkül viselte el korábbi életpályája összeomlását, a megbélyegzést, s a kilencvenes években újra tanulta és összerakta magának a világot. Cseháknak átfogó világképe van, pontosan ki tudja rakni a világ puzzle-ját. Megértette és magáévá tette a rendszerváltást, híve lett a nyitásnak, a politikai szabadságnak és a demokratikus kiválasztódásnak. Képes volt kitörni a politikai gettóból, rang és cím nélkül, tudással tekintélyt szerezni. Talán ez a legnagyobb teljesítménye.

Nem lehetett más a Horn-kormány egészségügyi minisztere. Tudott minisztériumot, gondolkodó és ugyanakkor végrehajtó csapatot szervezni, tudott Hornnal bánni. Nem tudta, bár megkísérelte a leromlott egészségügyet stratégiai fontosságúvá emelni, benne reformokat előkészíteni. Nem rajta múlt, hogy az elmúlt huszonöt év egyik legsúlyosabb társadalmi dilemmáját nem oldottuk meg: hogyan alakítsuk át, reformáljuk meg az egészségügyet a gazdasági konjunktúra idején, amikor az általános politika mindent inkább akar, mint felfordulást és reformokat, és védjük meg az egészségügyet a gazdasági válságokban, amikor a válságkezelés innen akar forrásokat kivonni? Vagyis ez a magyar reformerek örök dilemmája: a politika csak válság idején hajlandó reformokra, amikor ez anyagi források és társadalmi támogatottság híján szinte lehetetlen. Csehák Judit az 1995-ös Bokros-csomag idején megértette a válságkezelés és reformok szükségességét, de mindent megtett az egészségügyi válság kezelésére is – nem sokat tehetett.

Többé-kevésbé elmondhatjuk, hogy az egészségügy a rendszerváltás egyik válságágazatává vált. Alulfinanszírozott és túlköltő. Csehák igazi nagyságát az mutatja, hogy amikor a Medgyessy-korban visszatért, s éppen volt forrása és társadalmi támogatottsága az egészségügyi reformnak, szembe szállt miniszterelnökével, aki e forrást reformok nélkül elfecsérelte. Csak akkor emelünk bért, ha mellé szerkezeti reformokat, teljesítményt állítunk! Nem az egészségügy érdekképviselője, szakszervezeti vezetője, populista politikusa akart lenni, hanem e stratégiai nagy rendszer hosszú távú reformálója. Soha nem kívánt se diktátora, se szociális anyja lenni ágazatának, hanem mindig az első az egyenlők közötti demokrata. A feudális nagy- és kiskirályságokból szerette volna megteremteni az egészségügy köztársaságát. Lemondott a miniszterségről, mert kormánya bűnösen kihagyta a reformpillanatot. Tudjuk, hogy mennyire másként alakul az egészségügy sorsa, ha 2002 óta, más finanszírozási, biztosítási, ellátási, jövedelmi és oktatási reformalapokon nyugodna. Ugyanakkor Csehák folyamatos belső kritikusa volt annak a 2006-os egészségügyi reformdiktatúrának, amely a szerkezetet nem javította, viszont a reform társadalmi támogatottságát tartósan elveszítette.”