„Nem állja útját se tenger, se part"

„1989-ben nem a nemzetközi nagyhatalmi konstelláció változása, a várva várt Nyugat rendre elmaradozó segítsége vagy a szovjet represszió enyhülése és a kommunista rezsimek puhulása vezetett felszabaduláshoz. A változás sokáig érlelődött, komoly előzményei voltak és alulról jött. Hárommilliónál több honfitársunknak, akik a mai magyar társadalom közel egyharmadát alkotják, életkorából kifolyólag nincsen emléke 1989/90-ről, hiszen a rendszerváltoztatás után születtek. Nem éltek Kádár János országában, egyetlen percet sem töltöttek el életükből úgy, hogy diktatúra lett volna, ők már egy szabad, idegen megszállástól mentes, független országba születtek. Nem ismerik a hétfői adásszünetet, a lengyel piac és a világútlevél fogalmát, a GMK, TTT, KMK és KGST rövidítéseket.

Én – már vagy még – ahhoz a nemzedékhez tartozom, amelyiknek nem kellett kisdobosnak lennie, amelyik éppen, hogy nem tanult oroszul, látta a televízióban a berlini fal lebontását és a Ceauşescu házaspár kivégzését, élete első kollektív élménye pedig 1993-hoz kötődik, amikor a Kacsameséket megszakították Antall József miniszterelnök halála miatt. A nálam egy fél nemzedékkel idősebbek öntudatosabban dekódolhatták a folyamatokat a Bonanzai Banzai-dalszövegeken (»A fiúk, a lányok most összejöttek / Hanyagok és jól öltözöttek«), a bekövetkező címercserén, ’56 tételének a történelemérettségiből való kivételén vagy a VHS-en kikölcsönözhető Rambo-trilógián keresztül.

Tehát egy köztes generáció tagja vagyok, amelyik nem digitális bennszülött, hanem informatika órán tanulta a számítógép és az internet használatát, amelyik első idegen nyelvként még nem az angolt, hanem a németet tanulta, amelyik felnőtt fejjel vett a kezébe először okostelefont, amelyik látta a szürke ’80-as éveket átalakulni a ’90-es évek színes kavalkádjába, majd elkomorulni a látóhatárt 2001. szeptember 11-én. Nekem, nekünk, a rendszerváltoztatás úgy él az emlékezetünkben, mint egy olyan folyamat, amit a szüleink nemzedéke csinált, a nagyszüleinké pedig végigkövetett. Nekünk, életkorunk miatt, részünk nem lehetett benne, nem is feltétlenül értettük mi zajlik, de éreztük, hogy valami történik.”