„A 2008-as globális pénzügyi válság, majd a 2011-12-es euró válság megrázta a teljes eurózónát és külső pénzügyi mentőöv nélkül megroppantott volna 5 gazdaságot az akkori 17-ből. Az első két évtized mérlege két tagállamnál /Németország és Hollandia/ pozitív, egynél /Görögország/ közel semleges és a többinél negatív /ld. a Centre for European Policy elemzését/. Óriási az olasz és a francia veszteség, 20 év alatt több évnyi GDP-t veszítettek. Sőt, a vesztesek négyszer többet veszítettek, mint amennyit a két tagállam nyert.
Az eurózónán kívüli világ /főként az USA és Kína/ jóval többet nyert az eurón, mint az egész eurózóna. Ez már válasz a második kérdésre: nem csupán szabad, de szükséges is előkészíteni az euró reformját, egy Maastricht 2.0 szerződést. Most még van idő a következő válságig elvégezni a kötelező házifeladatot és előkészíteni egy új szerződést 2022-re. Az Unió új vezetői már és még nem kényszerülnek válságkezelésre. Új vezetők, ezért is vállalhatják az eurózóna 2.0 projektet.
Első lépés az őszinte számvetés nyílt vitával és belső elemzésekkel. Ez lehetséges, mert van megoldás arra, hogy kilépjünk az euró csapdából. Lehetséges egy rugalmas monetáris keret kialakítása /ahogy ezt a Világbank volt vezető közgazdásza javasolta/, ami nem egy, hanem több eurózónán belüli csoportra újítja meg a tagság 5 feltételét.
Még a többi hiba kijavítása is fontos /migrációs politika, egységes belső piac félbehagyása, uniós bővítés leállítása, britek leválasztása/, mert az uniós stagnálásért nem csupán a közös pénz gyengeségei, hanem más területek hibás politikái is felelősek.”