Így talált haza ide, Európa szívébe a szabadság

1989 augusztusában magyar ellenzéki barátaimmal, az akkor alig másfél éve megalakult Fiatal Demokraták Szövetségének tagjaival közösen vettünk részt a Vencel téri antikommunista demonstráción. “Mi nem tankkal, virággal jöttünk!” feliratú transzparenst emeltünk a magasba, és Kerényi György barátunk a vállunkon ülve beszédet mondott a Varsói Szerződés csapatainak ‘68-as katonai bevonulása, a Prágai Tavasz leverésének évfordulóján tartott tüntetésen. 

Jutalmul a csehszlovák kommunista rezsim sokunkat letartóztatott, Kerényit és engem 9 nap előzetes letartóztatás után bíróság elé állítottak. A bíróság pedig bűnösnek mondott ki bennünket, pénzbírságra és a Csehszlovák Szocialista Köztársaságból történő örökös kitiltásra ítéltek minket. 

De alig telt el három hónap, és a kommunizmust kergették ki örökre Csehszlovákiából.

30 éve szabadon.

Erre emlékezünk Prágában, Pozsonyban, Varsóban, Berlinben, Temesváron és Budapesten. 

Emlékezünk és ünneplünk. Sajnos, közel sem magától értetődő itt, Európában, és különösen mifelénk, Közép-Európában, hogy ha a fájdalommal teli XX. század fontos eseményeiről megemlékezünk, akkor van módunk ünnepelni is. 

De most van, most őszintén ünnepelhetünk.

Őszintén és boldogan.

Az ünneplés őszintesége és boldogsága pedig kötelességünkké teszi, hogy világosan, egyértelműen és határozottan fogalmazzunk az akkor és az azóta történtekről. 

A szabadságról.

Pontosan úgy, ahogy azt 30 éve is tettük.

Négy ilyen állítást szeretnék megfogalmazni.

Az első állításom így szól:

Három évtized elteltével már bizonyosan elérkezett az ideje annak, hogy szakítsunk végre az észak-atlanti világ, az úgynevezett nyugat politikai és értelmiségi elitjének öndicsérő és önfelmentő hazugságával: 30 évvel ezelőtt a kommunizmus ártó kísértetét nem a szabad világ állítólagos erőfeszítései, és nem is a gorbacsovi politika, hanem egyértelműen a közép-európai polgárok millióinak bátorsága, a közép-európai nemzetek vakmerő és megtörhetetlen szabadságszeretete kergette el, egyszer és mindenkorra. 

És így talált haza ide, Európa szívébe a szabadság. 

Mi, közép-európaiak csak magunkra és egymásra számíthattunk a szabadságküzdelmeinkben. De így is sikerrel jártunk! 
Mindezért tisztelet és köszönet jár a közép-európai nemzeteknek, honfitársainknak, a közép-európai embereknek!

Harminc évvel ezelőtt ugyan a szabad világ bátorító érdeklődésétől kísérve, de érdemi segítsége nélkül tettünk közösen csodát! Legyőztük a világtörténelem legaljasabb, legkegyetlenebb, legsötétebb totális diktatúráját, a kommunizmust, legyőztük az elnyomókat, a kommunistákat. Kivívtuk a személyes szabadságunkat, a közösségeink szabadságát és a nemzeti szuverenitásunkat is.

Győztes szabadságküzdelmeinknek ráadásul volt egy önmagán is túlmutató jelentősége és itt el is érkeztem második állításomhoz:
Európa a szabadság igazi kontinense. 

Azonban a XX. század embertelen totalitárius diktatúráinak pusztításai miatt az európai szabadságeszmény szellemi és lelki tartalékai a múlt század végére kimerültek. 

De Közép-Európa három évtizeddel ezelőtt minden európai polgár, minden európai közösség és valamennyi európai nemzet számára szabadságot teremtett. A mi, 30 évvel ezelőtti győztes szabadságharcaink jelentik a XXI. századi Európa számára a szabadság új erőforrásait. Minden ellenkező híreszteléssel szemben a szabadság szele 30 éve valójában Közép-Európa felől fúj. 
Mindezért tisztelet és köszönet illeti a közép-európai nemzeteket, honfitársainkat, a közép-európai embereket!

Európa az elmúlt évszázadokban a szabad és felelős polgároknak a személyes méltóság maradéktalan tiszteletben tartására és kibontakoztatására hivatott nemzeteinek erős közösségévé vált.

Ezzel a működési modellel és ezen világos elvek mentén lett Európa a világ legerősebb, legélhetőbb, legdemokratikusabb és legszebb kontinensévé. 

A személyek, a közösségek és a nemzetek szabadsága Európa hagyománya. 

A 30 évvel ezelőtti győztes szabadságküzdelmeink az egész kontinens, egész Európa, minden európai polgár számára megteremtették Európa szabadságának új szellemi aranytartalékát. És Európa a mai napig ebből táplálkozik.

A harmadik állításom:

Harminc éve nem egyszerűen a kommunistákat, az elnyomó kommunista rendszereket, a kommunista birodalmat kellett legyőznünk, de a nyugati világban zsinórmértékké vált kishitűséget és megalkuvást, és az abból fakadó szabadságfeladást. A közép-európai rab nemzetek számára annyira fájdalmas és annyira kiábrándító nagy- és középhatalmi reálpolitikát. Európa és a világ szabad és demokratikus országainak azt az évtizedes gondolkodásmódját, amelyik megváltoztathatatlan, ezért elfogadható és elfogadandó, politikai, gazdasági és katonai együttműködésre alkalmas tényezőknek tekintette a kommunista diktatúrákat, a kommunista világrendet.

Európának a szabadságban történő újraegyesítése nem a kontinens nyugati országainak, hanem a mi győztes bársonyos forradalmainknak, a világot és Európát két részre osztó kommunista világrend legyőzésének köszönhető. Az európai egység valódi szülőhazája tehát Közép-Európa.

Mindezért tisztelet és köszönet jár a közép-európai nemzeteknek, honfitársainknak, a közép-európai embereknek!

A negyedik, egyben utolsó állításommal közelebb kerülünk napjainkhoz:

30 évvel a szabadságunk kivívása, és tizenöt évvel az Európai Uniós csatlakozásaink után elérkezett az idő, hogy őszintén és bátran, szerényen, de határozottan kimondjuk: Európa vagy közép-európai lesz, vagy sikertelen lesz.

A szabad és egységes Európának ma számos gyengesége van, talán több is, mint erőssége. Több a problémája, mint a megoldása. 

Mondjuk ki: Európában leginkább mi, közép-európaiak bizonyultunk képesnek arra, hogy az öreg kontinens gazdasági bajait orvosoljuk.

Mondjuk ki: úgy alakult mára, hogy Európában leginkább mi, közép-európaiak értjük, hogy mit is jelent igazán Európa, mi is az európaiság.

Mert mi értjük és megértjük, tiszteljük és elismerjük, hogy mit jelent Európában nyugatinak, vagy keletinek, északinak, vagy délinek lenni.

Mert mi értjük és megértjük, elismerjük és elfogadjuk, hogy mit jelent a hit, a család, a nemzeti elkötelezettség, a hagyományos értékek tisztelete.

Mi olyan sokat voltunk alávetettek, hogy a zsigereinkben van az egyenjogúság és az egyenrangúság természetes elismerése, egymás kölcsönös tisztelete. 

Nekünk évszázadokon át kellett a szabadságunkért és a függetlenségünkért küzdenünk, ezért Európában talán mindenkinél jobban becsüljük, szeretjük és tiszteljük a szabadságot és a nemzeti szuverenitást.

Nekünk annyiszor fordított hátat a nagybetűs EURÓPA, bajt, nehézséget és fájdalmat okozva nekünk, hogy mi soha nem fordítunk hátat egyetlen európainak sem.

Egy mondatba összesűrítve a négy állításom: 30 esztendeje nem másoktól kaptuk ajándékba, hanem magunk vívtuk ki a szabadságunkat, győztes szabadságküzdelmeink Európa egésze számára jelentik a szabadság új erőforrását a XXI. században, a győztes bársonyos forradalmaink láncolata teremtette meg Európa újraegyesítésének lehetőségét, és másfél évtizedes uniós tagságunk tapasztalatai alapján azt kell mondanunk: Európa vagy közép-európai lesz, vagy sikertelen lesz!

Ha a kommunizmust legyőztük, ha a Vasfüggönyt lebontottuk, ha 30 év alatt Európa szívévé és hagyományainak legjobb őrzőjévé, az európai gazdaság gyarapodásának motorjává váltunk, akkor mi szegülhet ellenünk?

Az ismert magyar költő, Batsányi János a nagy francia forradalom iránt érzett lelkesültségében, 1789-ben Kassán a következőket írta: 

„Jertek, s hogy sorsotok előre nézzétek, 
Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!”
230 évvel később Batsányi gondolata így hangozna: 
„Európaiak jertek, s hogy sorsotok előre nézzétek,
Vigyázó szemetek a szabad Közép-Európára vessétek!”