A kulturális élet totális kisajátítása

„A valóság persze egészen más, de a valóság minden részletétnek kibontása a legkevésbé sem szolgálja a haladást. Haladni pedig egyetlen irányba szabad: Orbán Viktor elnyomó rendszere lebontásának az irányába. Aki pedig nem hajlandó tartani a helyes útvonalat, az hatalomhoz dörgölőző elvtelen talpnyaló, gyűlölködő, fasiszta. De elsősorban tehetségtelen. Ezért vált a haladás legfőbb ellenségévé a valóság. A valóságban ugyanis a főváros ötven színházának 90 százalékát balliberális igazgatók vezetik, a repertoáron lévő darabok is igen gyakran politizáló művek, amelyeket az ellenzéki tüntetéseken megjelenő vagy éppen szónokló rendezők mutatnak be. Alföldi Róbertnek például most volt bemutatója a Szegedi Nemzeti Színházban, és már gőzerővel készül a Radnótiban a következő premierjére.

Ez a valóság, ez az igazság, amiről nem szabad beszélni. A magyarországi színházi világ egyébként sem önfenntartó, a működési költség nagy részét a fővárostól, az adott várostól vagy az államtól kapja. Ha pedig nem kapná, azonnal be kellene zárnia az összes színháznak. Így aztán teljesen logikus, hogy az évi több száz premier túlnyomó többségében Orbánt becsmérlik, a Fideszt szidják, nereznek és stadionoznak, olyan helynek festik le Magyarországot, ahol mindenki nyomorog, ahonnan csak elmenekülni lehet, ahol az összes fideszes korrupt bűnöző, ahol üldözik a „menekülteket”, ahol gyűlölik az idegeneket, a zsidókat, a cigányokat, és ahol elnyomják a kormányt kritizáló, csillogóan tehetséges művészeket.

Komoly tétben mernék arra is fogadást kötni, hogy a decemberi bemutatók nagy részében a győri polgármesterre vonatkozó aktuálpolitikai utalásokkal lesznek tele a fővárosi és vidéki színházak. Ahogyan arra is, hogy a kispesti százmilliós lenyúlásokról bedrogozva mesélő szocialista politikusról vagy a budaörsi polgármesterről egy fél jelenetecske sem fog szólni.”