Emberi állatságok

„Az ember a hagyomány alapján képes különbséget tenni, és – szemben a libsi 1.1-es logikával – nem vallja az állat=állat képletet. Senkiben sem megy fel a pumpa amiatt, hogy valaki agyoncsap egy szúnyogot, vagy kiirtja a darázsfészket. És hiába állat a kutya és a disznó is, előbbit az általunk lakott civilizációban nem főzzük és esszük meg. Az állatok között sincs egyenlőség, különbségeket teszünk és különféle bánásmódokat tartunk helyesnek. A kutyával tartott vontatós ralit meg nem tartjuk helyesnek.

Az, amikor azt mondjuk a Mangalica asszonysághoz hasonló elkövetőkre, hogy »beteg rohadék«, az nem szakorvosi diagnózisra utal, hanem az undor, düh és megvetés természetes hétköznapi elegyére. A libsi logika szerint ugyanis minden ilyen elkövető pusztán »beteg«, ezért sajátos megértésre és kezelésre szorul. A libsi univerzumban nem létezik emberi gonoszság, csak »betegség« és »tudatlanság«, melyek sajátos, megfelelő érzékenységgel közelítő terápiákkal kezelhetők. Pedig szemben az állatokkal, ahol az agresszió valóban betegségnek, vagy a gazda hülyeségének köszönhető, az ember képes a gonoszságra. (Ha az állat agresszív, az tízből kilenc esetben a toprongy gazda sara.) És ha van emberi gonoszság, akkor – a libsi magyarázattal szemben – az igazságszolgáltatásnak is kell legyen büntető funkciója, nem csak integratív és »helyreállító«.

A megoldás kulcsa az arányérzék: nyilvánvalóan nem jár ugyanolyan büntetés egy állatkínzónak, mint egy gyerekgyilkosnak. Nem követel senki halálbüntetést az állatkínzókra – de ne is annyi járjon neki, mintha kivégzett volna egy kisebb szúnyogkolóniát, vagy eltaposott volna egy hangyát.

És, hogy mást ne mondjunk, még ha humanista aggódóink nem is hisznek az emberi gonoszság és a büntető igazságszolgáltatás igazságaiban, akkor is elhihetik, hogy a keményebb büntetésnek kiváló pedagógiai hatásai is vannak. Hiszen ha a kutyáját a kocsi után kötő elmebetegek, vagy a frissen megnyúzott kutyával bazsalyogva szelfiző Dvéjndörákkdzsonzonok bekerülnek a kóterba, ott rengeteg dolgot tanulnak meg az ember-állat viszonyokról. Megtanulják, milyen teljesen kiszolgáltatottnak lenni, sőt lesz gazdájuk is, mi több, azt is megtanulják, milyen az, amikor a gazdájuk indokolatlanul kegyetlenkedik velük. Ez, az emberek közötti szellemi és erkölcsi képességek egyenlőtlen megoszlásának tükrében nem mindig működik szóbeli meggyőzéssel és racionális érveléssel, némelyeknek tapasztalniuk kell, hogy megértsék.

Ha az állatkínzók megfelelő büntetést kapnak, a szurkolók sem éreznek majd igényt arra, hogy »félelmet keltsenek« Mangalica asszonysággal vagy a nyúzott kutyákkal szelfizőkkel szemben (szívem szakad meg mindjárt érettük!). És akkor a humanista libsik totális nyugalommal gyönyörködhetnek a tükörben látott teremtés koronájában.”