Rövid távon is csak a tőkének jó az amazóniai erdő irtása, de hosszabb távon mind belehalunk

„Vagyis szavak szintjén mind a brazil kormány, mind a nemzetközi szereplők részéről van szándék, hogy megóvják a világ legnagyobb esőerdejének maradványait, miután az elmúlt fél évszázadban nagyjából az ötödét pusztították ki – négymillióból 800.000 négyzetkilométert, vagyis nagyjából egy Törökországnyi területet – és tették szavannává a rövidtávú haszonszerzés érdekében. A múltbéli tendenciák alapján azonban erre nem látszik sok valós esély, márpedig nagyon is szükség lenne rá, tekintve, hogy a tudományos konszenzus szerin az erdőt a kiszáradás fenyegeti, amennyiben elvágják összeköttetését az Atlanti-óceánhoz, mivel abban az esetben az összefüggő növénytakaró nem lenne képes nedvességet szállítani a kontinens belsőbb részeibe.

Ennél is aggasztóbb azonban, hogy az esőerdő nagyon közel lehet ahhoz a ponthoz, amin túl nem tudja önmagát fenntartani, és lassan önfenntartó folyamattá válik a jelenleg ismert növénytakaró pusztulása, és a terület alacsony biodiverzitású, száraz szavannává alakulása. Korábbi számítások szerint ez az erdő 40 százalékának kiirtása körül jön el, azonban egy 2018-as kutatás szerint az erdő keleti, déli és középső részén ehhez elég 20-25 százaléknyi erdőirtás, amihez nagyon közel vagyunk, hacsak nem hagytuk el. Carlos Nobre, a brazil Nemzeti Tudományos és Technológiai Intézet és a kutatás egyik vezetője szerint »habár nem tudjuk, hol van pontosan a fordulópont, számításaink szerint az amazóniai esőerdő nagyon közel van a visszafordíthatatlan pusztulás határához«.

Ezzel pedig amellett, hogy a farmerek sem tudnának gazdálkodni az erdőből kihasított területeken, mivel az erdő párolgása nem biztosítaná a mezőgazdasági területek öntözéséhez szükséges vizet, az USA közép-nyugati vidékén is szárazságot okozna, hisz az ottani folyók vízgyűjtő területei is nagymértékben függnek az amazóniai erdőből útnak induló »égi folyótól«, mely északabbra hullik le csapadék formájában.”