„Tegnap az Európai Labdarúgó Szövetség fegyelmi és etikai bizottsága szégyenletes, botrányos és teljesen érthetetlen döntést hozott. Amennyiben az UEFA komolyan vesz bármit is abból, amit úgy egyébként vakerál, akkor azonnal kizárja Universitatea Craiova együttesét a további kupaküzdelmekből. A klub képtelen volt biztosítani egy mérkőzés zavartalan lejátszását, lelátóin meg azokat a példányokat tenyészti, amelyeket a futball európai vezetői – elvben – nem akarnak a stadionok környékén sem látni.
Időről időre fölkúrom magam azon, amit a magyar szurkolók elő bírnak adni itthon és külföldön, és tény, hogy nem azon, amit az angolok, a lengyelek vagy éppen a románok művelnek – azért, mert nem vagyok sem angol, sem lengyel, sem román. Nem hozzájuk van közöm. Ám, ami a múlt héten történt, annak borzasztó hatása lesz ránk nézve is. Magyarokra – nem csak a romániaiakra – és románokra egyaránt. Az UEFA nem a románoknak adott igazat a magyarokkal szemben, hanem az ócska lelátónacionalisták tetteit tűri el mindkét nép még egészséges részének rovására.
Nézzük már meg ezeket a felvételeket. Mit akarnak a Craiova hívei a trianonozással üzenni? Azt, hogy rábasztatok bibibí? Roppant felnőtt és érett magatartás. Mit ünnepelnek? Hogy egy inkontinenciazavaros, öregedő diplomata damaszt szalvétával letörölte a kaviárt a gondosan ápolt szakálláról, majd ravasz hunyorgással ajánlatot fogalmazott meg a francia delegációnak? (És Mária királynéról szó se essék.) Ez lenne a hősi, férfias, bátor minta, amilyennek ezek a molekulaösszességek látni és láttatni akarják magukat? És az UEFA (és a román és a magyar és a többi államvezetés) nem mondja azt, hogy menjetek vissza a homokozóba. Konfliktusainkat ezen a gyermekkorban rekedt, végtelenül ostoba szinten kéne rendezni.
Végére azért maradt egy jó hír is. Van olyan terep, ahol olajozottan megy a magyar-román együttműködés. A Nemzetközi Úszószövetség (FINA) nem fogadta el Gyárfás Tamás lemondását a szervezetben betöltött pozícióiról, sőt Cornel Marculescu igazgató támogatásáról biztosította a gyilkosságra való felbujtással vádolt Gyárfást. Az indok természetesen az ártatlanság vélelme, holott nem arról van szó, hogy az ítélet előtt bűnözőként kéne kezelni a magyar »vállalkozót«, hanem hogy egy ilyen szervezetnek magasabbnak kéne lennie az erkölcsi szintjének, a tagjaival szembeni elvárásainak, mint úgy általában a hétköznapi életben szokás. Tisztségviselőire súlyos bűncselekmény elkövetésének árnyéka sem vetülhet. De a szint nem magasabb, hanem konkrétan a szervezett bűnözői csoportokéra emlékeztet szinte minden nemzetközi sportszövetségben. Nem csoda, hogy ma már nem nagyon tudnak lelkesíteni a professzionális sportesemények.”