A magyar politika „erős kormánypárt – gyenge ellenzék” képlete változóban van

„Ami az ellenzéki nagy pártot illeti, sok érv szól mellette. A talán legfontosabb: ha van egy hatalmas méretű kormánypárt, mely ráadásul immár tíz éve töretlenül birtokolja a kormányzati hatalmat, akkor a verseny szempontjából fontos, hogy az ellenzéki erőforrások is koncentrálódjanak.„Kvázi kétpártrendszernek” lehet létjogosultsága Magyarországon, s az elmúlt években hallatszottak is ilyen hangok, különösen a DK részéről.

Vannak azonban ezt megkérdőjelező érvek is. Többek között az, hogy ha létre jönne is egy ilyen mamutpárt, az melyik ma létező párt bázisán történne, s ehhez hogyan viszonyulnának azok a pártok, melyeknek a másodhegedűs szerep marad. Nem találni olyan ellenzéki pártot, mely identitását feladná, és integrálódna a nagy közösbe, nem is beszélve a programok integrálhatóságáról; merthogy a sokpárti ellenzékiség korszakában az ellenzéki pártok a jobbtól a baloldalig húzódnak, s nyilván számos részletkérdésben nem értenek egyet.

Amúgy 1875-ben történt egy ilyen nagy fúzió. Nem egészen úgy, hogy az ellenzéki pártok olvadtak össze, hanem úgy, hogy a kormánypárt és az ellenzék egyik pártja fuzionált. A Deák Pártból és a Balközép ellenzékből jött létre a Szabadelvű Párt, mely ezt követően harminc évig maradt hatalmon, nem mellesleg úgy. hogy 1875-ben a parlamenti mandátumok több mint nyolcvan százalékát birtokolta.

Ám bármennyire is akadnak csábító történelmi példák, és talán bizonyos mai késztetések is, nem valószínű, hogy a mostani ellenzék szervezeti fúzióra adja a fejét. De ha nem ezt az utat választja, akkor vajon milyen lesz a régi és az új pártok egymáshoz való viszonya. Magyarán: ki lesz az ellenzéken belül a domináns erő, és mi lesz a visszaszorulókkal.

A kérdés az őszi választásokig nem akut. Hiszen most az ellenzék láthatóan élvezi, hogy képes együttműködni, és kevéssé lényegesek a dominanciaviszonyok. Ősz után viszont fontossá válik ez a kérdés.”