Tarlós Istvánból csöpög a nárcizmus

„Legfrissebb írásművének Tarlós István műszaki emberhez képest parádés címet adott. A posztmodern recepcióesztétika metanarratívában gázoló hangvételét nem csekély írói leleménnyel szólaltatja meg, amint mintegy önmagára utalva indítja esszéjét: »Tarlós István: Tarlós Istváné a budapestiek bizalma«.

Mi sem jellemzőbb az illeberális kurzus működésére, mint hogy a Magyar Nemzet cenzorai másnapra törölték az irodalmi bravúrt, és a rendszerkonform »Tarlós István nyílt levele« címre cserélték annak ellenére, hogy a szöveg egyáltalán nem nyílt levél, megszólításnak benne nyoma sincs – de miért is kellene az újságírás műfajait ismerniük azoknak, akik nap mint nap párthatározatok népszerűsítéséért és politikusbűnözők felszopásáért felelnek? Erre való a cenzúra: elveszítünk egy költőt, és nyerünk egy tanácselnököt.

Levelét – ha ugyan az – Tarlós István eleinte a hetvenes évek termelési jelentéseinek stílusában rágja olvasói szájába. Hosszasan sorolja az általa elért eredményeket, a grandiózus teljesítmény látszatának kedvéért még Budapest klímastratégiájának elfogadását is megemlíti, ami elég pofátlan mondás azzal az Orbánnal a háta mögött, aki pár napja vett részt az európai klímavédelem megfúrásában. A gondnok úr véget nem érően sorolja, mennyi mindent szerelt meg, persze szót se ejt a hömpölygő bűzről, és az sem zavarja meg elfogódottságát saját érdemei iránt, hogy a tetőről cserepek hullanak. Ő sokat dolgozott: kicserélt négy villanykörtét, lemeszelte a garázs falát, írt egy tervet a ház gyermekbaráttá tételére, úgyhogy most kéri az új szerződését, örömmel elpiszmog még öt évig a problémákkal meg a felújítással. Ja! Hogy közben az egész lakhatatlan? Hát, kérem.

Figyelemre méltó, amint Tarlós István a »megvédem a várost« ismerős szlogenjével pózol. 2006 őszén, pár nappal a tévészékház ostroma után Demszky Gábor pont ugyanezzel a szlogennel nyert választást, és védte meg a várost négy évre Tarlós Istvántól. Lám: ezek egymástól tényleg minden rosszat eltanulnak. A fenti maffiózó-szöveg olvasása után annál meglepőbb azzal a passzív-agresszív hisztivel szembesülni, amit a problémamegoldó a továbbiakban elővezet: ha nem választják meg, ő gratulálni fog, és sok szerencsét kíván majd Karácsony Gergelynek. Nyilván. És? Mi következik ebből?

A termelési jelentést követően Tarlós István hangvétele szánalmat kelt: Karácsony Gergellyel való nyilvános vitájának körülményeiről alkudozik. Július 8-án? Tényleg ez ennek az ideje és a módja? Tarlós István küszködik és erőlködik, de nem értem, miért. Nem a NER szokott arroganciáját várom el, csak egy cseppnyi emelkedettséget és némi magabiztosságot – ha már kilenc éve főpolgármester. Csakhogy Tarlós Istvánból csöpög a nárcizmus és a pozícióféltés, úgy viselkedik, mintha esélyessé akarná tenni Karácsony Gergelyt, vagy mintha fél órája közölte volna vele a Századvég, hogy úgy néz ki, ezt a választást el fogja veszíteni.

A mérleg nyomorúságos. A parkolási maffia két jelöltje nyolcpárti támogatással pályázik Budapest vezetésére: egy önimádó tanácselnök, aki remeg a hatalomért, meg egy önbecsülés nélküli szélhámos, aki remeg a hatalomért. Ők az esélyes jelöltek, akik sokszázmilliós média- és marketingköltségvetéssel győzködik a budapestieket, hogy vagy az egyikük, vagy a másikuk, de csakis ők, mert rajtuk kívül senki más nem. De ők igen. Valamelyikük. Mindörökké.”