Sóhivatal

„Nagy kincs volt a só annak idején, a kitermelt ásványt vízi úton szállították el tőlünk a szorgos és egymással versengő görög, török és perzsa kereskedők. Mindenki úr akart lenni a sópiacon, mert a pénz és a hatalomvágy már akkor is mételyezte az embereket. Olyan kereskedőféle is volt köztük, aki bár gazdag volt, nem elégedett meg azzal, ami jutott neki, hanem még az István király számára a Maroson leúsztatott só fölött is hatalmat bitorolt és mindenkit megvámoltatott. Ajtonynak hívták ezt a mindenáron hatalomra törő embert, akit aztán Csanád vitéz – a királyhoz hű ember – csatában győzött le. Minderről Szent Gellért püspök legendájában is olvashatunk. Arról viszont nem szól a fáma, mikor történt az, amikor a sóhivatalok tisztességén csorba esett. Mert nem véletlen, hogy mindmáig így nevez­zük a feleslegesen bürokratikus hivatalokat, szervezeteket, amelyek nem képesek elintézni a polgárok számára fontos ügyeket, hanem időtlen időkig ülnek rajtuk.

Nos, elintézetlen ügyekkel az Európai Unióban is tele a padlás. Innen nézve mindenképpen. Az álságos unió, amely szinte minden ügyben, különösen a migrációval kapcsolatos gondokat illetően kizárólag ködös, ellentmondásos nyilatkozatokat képes tenni, naponta szolgáltat témát e tekintetben is számunkra. Sajnos nem örömtelit. Aznap, amikor Von der Leyen meghirdette az erős határok politikáját, már csak legyintettünk. Nemcsak azért, mert valószínűleg sokáig kell még várnunk a részletekre, hogy mit is jelentenek az erős határok, hanem azért is, mert ugyanezen a napon (július 22.) arról értesülhettünk, hogy új mentőkampányt indít az SOS Méditerranée a Földközi-tengeren, hogy kimentse a pusztán véletlenül a hullámokon lebegő szerencsétleneket. Akikről már régen tudjuk, azért ülnek a lélekvesztőbe, pontosabban azért ültetik őket oda az embercsempészek, hogy a hatályos törvények szerint ki kelljen őket menteni. Vajon ezt jelenti az erős határok politikája? Vagy azt, hogy egy – immáron Európa hősének is nevezett – hajókormányos nő megteheti azt egy önálló jogrenddel rendelkező országgal, ez esetben Olaszországgal, hogy annak rendelkezései ellenére behatol az egyik kikötőjébe? Milyen lehet az erős határok politikája, ha valaki egyszerre lehet embercsempész és segítő? Milyen az erős határok politikája az unióban, ha annak egyik alkalmazottja, nevezetesen maga a humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős uniós biztos arról szónokol, milyen fontosak az életmentő civil szervezetek? És persze azt is hozzáteszi: meg kell különböztetni a bűncselekménynek minősülő embercsempészetet. Kérdezem: valamikor is megkülönböztették? Láttunk erre példát? A börtönben vannak az embercsempészek vagy az afrikai partoknál? Ők nagyon is jól tudnak arról, amiről fentebb írtam, miszerint régóta ismertek azok a trükkök, amelyek az embercsempészeket embermentőknek kiálthatják ki. Ki ülteti be a lélekvesztőkbe az embereket? Ellenőrizte ezt valaha valaki? Nem tudunk róla. Sajnos a felelősök magyarázkodása többnyire minden logikát nélkülöz. Működik tehát a sóhivatal.”