„Tizenöt évesen szerintem teljesen normális dolog radikálisnak lenni. Egyféle ideológiát vallani, vaknak lenni a világ minden más ügyére a sajátunkon kívül, sőt harsányan elutasítani másféle igazságok létjogosultságát is.
Később majd az évek és a tapasztalat csendesítik a harsány magabiztosságot, szelídítik az ítélkező hajlamot, és a problémák komplex megértésére ösztönöznek. Legalábbis jobb esetben. De tizenöt évesen a határok feszegetése, a mindent mindenkinél jobban tudás természetes, ahogy az is, ha az ember úgy hiszi, hogy a felnőttek által túlbonyolított világ minden problémáját egy huszárvágással meg tudná oldani. Egészen más a helyzet azonban, ha ez a tizenöt éves kamasz nem gyerek, hanem technológiai monopóliummal bíró gigavállalat. Amely kétmilliárd felhasználójával a világ legnépesebb országa lehetne; amelynek segítségével nemcsak bulit lehet szervezni, de forradalmat is, amellyel választásokat lehet nyerni és veszíteni, s úgy általában, amellyel a világ materiális értelemben szerencsésebbik felének a világképe, kis túlzással, gombnyomásra formálható.
Nyitottság, sokszínűség, tolerancia: fontos, hasznos értékek, amelyeket vall a Facebook, még akkor is, ha alapvetően a globalizáció alapeszményéről beszélünk, amely egy új – sorban a negyedik – ipari forradalom gazdasági előnyét szolgálja. A Facebookot és a Twittert egy időben divat volt a demokrácia letéteményeseként ünnepelni, legalábbis Nyugaton, naivan vagy álnaivan figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy az értékek imperializmusa mindig az érdekek szálláscsinálója. Ott volt például az »arab tavasznak«nevezett őrület, amelyről egyébként minden erőmmel igyekszem elhinni, hogy spontán forradalmak sorozata volt, és nem a nyugati titkosszolgálatok voltak ennyire felelőtlenek és ekkora pancserek egyszerre. Persze bő hat-hét éve még nem lehetett biztosra venni, ami ma már nyilvánvaló: hogy a félig vagy éppen semennyire sem demokratikus, de rendezetten és kiszámíthatóan működő rezsimek vezéreinek helyébe nem az a három szem, brit egyetemeken végzett sportzakós politológus lép majd, aki az emlegetett nyugati alapértékeket példásan felmondta a CNN meg a BBC utazó riportereinek, hanem pont azok a sivatagi barbárok, akiknek a brutális törzsi erőszakrendszerétől – kisebbik rosszként – éppen a sokat kárhoztatott vezérek óvták hazájukat. Ezekben a daliás időkben ódákat zengtek a Facebookról a kutatók, fűzfaszociológusok és általában véve mindenki, aki úgy érezte, hogy a valódi demokratikus beteljesülés az egész világ számára csupán néhány lájkon múlik.”