A tőke és az elvek

„A szuperszexi technológiai cégek köré szinte vallás szerveződött az utóbbi évtizedekben. Az új megváltástan szerint ezeknek a vállalatoknak a technológiája, befolyása és gondolkodása alapvetően változtatja majd meg a világot – ami meg is valósult, már csak ennek irányával van baj. A technológiai multik működése ma már sem többnek, sem jobbnak nem látszik, mint az olajvállalatok vagy a gyógyszercégek gátlástalan profithajhászata: nem adóznak, az alacsonyabb státuszú – különösen a fizikai munkát végző – dolgozóikat szemérmetlenül kizsákmányolják, fogyasztóik bizalmával következetesen visszaélnek, piaci pozícióikat elsősorban nem innovációval, hanem lobbistákkal, monopóliumokkal és szabadalmi perekkel védelmezik. Az olyan vállalati mottók, mint hogy »ne légy gonosz«, az üzletágból lassan kikopnak vagy nevetségessé válnak.

A Szilícium-völgy technológiai óriásai tudatosan és szisztematikusan álltak bele a nagy amerikai kulturális háborúba, és ha profitérdekeiket épp nem sértette, rendre a legradikálisabb narratívákkal azonosultak. A technológia nem váltotta meg a világot, a cégvezetőknek azonban eszükben sem volt lemondani messiásszerepükről, ezért úgy tettek, mintha rendelkeznének azzal a politikai ideológiával, amely majd megteszi ezt. Így váltak a tech-multik az Egyesült Államokban a Demokrata Párt radikalizálódásának motorjává, a nyugati civilizációban pedig a politikai korrektség és a genderideológia kérlelhetetlen élcsapatává.

E működés próbaköve az a pillanat, amikor Szaúd-Arábia kormánya feltölti a Google Play áruházába és az App Store-ba az Absher nevű alkalmazást, amelyet arra fejlesztettek ki, hogy a házas szaúdi férfiak teljes kontrollt gyakorolhassanak asszonyaik élete felett. A férj mindenről tud: valamennyi részletre kiterjedően követheti felesége mozgását – ha az az útlevelét használja, az applikáció azonnal értesíti a gazdát, hogy közbe tudjon avatkozni. Várom azt az alkalmazást, amely a rabszolgaárverések során segíti a szomáliai hadurakat; azt, amellyel a burmai bányavállalatok könnyen kiszámíthatják, meddig bírja egy tízéves gyerek a földalatti tárnában; meg azt, amely segít ázsiai és afrikai kormányoknak megfigyelni, mennyi időt töltenek a bebörtönzésre érett meleg állampolgárok gyanús oldalak böngészésével.

Félreértés ne essék: a Google és az Apple nem pusztán félrenéz, nem pusztán a »pénznek nincs szaga« elvtelenségének szellemében jár el, hanem tevékenyen részt vesz szaúdi nők millióinak jogfosztásában és középkori típusú alávetésében. Nem különbek, mint kétes hírű elődjük, az IBM, amely együttműködött a nemzetiszocialista rezsimmel a megsemmisítésre szánt zsidók összeírásában – nem voltak nácik, viszont kiváló üzleti lehetőséget láttak a Hitlerrel való együttműködésben. Egyetlen elvük: a profit mindenekfelett.

S a vádiratnak itt nincs vége, a technológiai óriáscégek ugyanis valamennyiünk adatait nap mint nap áruba bocsátják: törölnek és cenzúráznak – a virtuális térben senkinek sincsenek erősebb jogai, mint a szaúdi feleségeknek vagy a kínai ellenzékieknek. Big data-diktatúrák épülnek a tech-multik aktív közreműködésével: az informatikai üzletágnak már nincsenek erkölcsi sztenderdjei, a kapitalizmus logikája sem Istent, sem embert nem ismer. Siránkozni már kevés – cselekedni kell.

A szociális igazságosság frázisaitól hemzsegő nyilatkozatok, az érzékenyítő tréningek és a céges kvóták mit sem érnek: amint a szaúdi kormány és a jogfosztott nők között kell választani, a Szilícium-völgy döntéshozóiban szemernyi kétség sincs. A politikai korrektséghez és a genderideológiához csak addig ragaszkodnak, amíg hatékonyan szolgálja az üzletet – amint nem hoz profitot, a cégvezérek máris könnyű kézzel eldobják. S mert a tech-multik ideológiája maga is a képmutatásra, a közös hazugságra, a jelentésvesztésig relativizált érzékenységre épül, egy kis üzletelés Szaúd-Arábiával senkit sem zavar. Köztudott, hogy az elnyomó férfi nem a Közel-Keleten, hanem a Starbucks Café ezerötszáz méteres környezetében garázdálkodik.

Az Európai Unió tagjaiként nekünk még van lehetőségünk tenni a szabadságunkért, a biztonságunkért, meg a világ szabadságáért és biztonságáért – ezért rémisztő, hogy a magyarországi pártok még az uniós kampány erejéig sem hajlandók levenni a harminc éve pörgő lemezt, meg sem próbálnak úgy tenni, mintha mi, magyarok uniós polgárok volnánk: szociális ígérgetés, migrációval való riogatás és a legrosszabb értelemben vett belpolitika uralja a hazai közbeszédet.

Holott ez a kampány épp arra lehetne jó, hogy picit elrugaszkodjunk a Kárpát-medence nyomasztó hétköznapjaitól, és szembenézzünk olyan egymással szorosan összefüggő fenyegetésekkel, mint a multinacionális részvénytársaságok túlhatalma és a globális klímaváltozás. Egy morális alapú politikában igenis több helye kell, hogy legyen a nők szaúdi típusú elnyomásának, az elsivatagosodásnak, az internet szabadságának és a globális egyenlőtlenségeknek, mint annak, hogy milyen ütemben gazdagszik Mészáros Lőrinc, hogy mennyire fasiszta Bayer Zsolt, vagy hogy mennyire bumfordi a rezsiogre, Németh Szilárd. Vagy felelősséget vállalunk a globális problémákért, vagy azok menthetetlenül mindennapossá és lokálisan kezelhetetlenné válnak.”