„Az elzárást akár le is ülné, ám családját és gyerekeit nem szeretné kitenni az ezzel járó hercehurcának, így alighanem a közmunkát választja.
Emlékszünk, Komjáthi volt az a lánglelkű harcos, aki decemberben a Parlament előtt, a már hazainduló egybegyűlteket félretolva, lobogó vörös zászlóval a kezében körbesüvített a placcon: »Ne menjetek haza! Az a tér a miénk! Nem vehetik el tőlünk a Kossuth teret!« Majd – fütyülve tetemes túlsúlyára – rohamot kísérelt meg az Országház irányába. Igyekezetét azonban nem koronázta siker, az első – nyers – híradás szerint »leteperték a rendőrök«. Ezt másnap maga finomította: nem leteperték, csak nekinyomták egy kőnek.
Végül is ezt tette a rendőrség, amikor postára adta az ötvenezres csekket a proletárvezérnek, aki ezek után így nyilatkozott: »A diktatúra falában a félelem a habarcs! Márpedig én nem vagyok hajlandó félni! Ezektől!? Borsodi melós gyerek vagyok, nem ijedek meg a „dicsőséges nagyuraktól”. [...] Ütök még néhány szeget a NER koporsójába.«
Már csak bírnia kell szeggel, szuflával.”