„Az van, hogy a magyar külpolitika a Fidesz-vezette világban a magyar érdekeket képviseli, és nem csicskája senkinek. Nyilvánvaló, hogy ez a nektek kedves balliberális értelmezési keretetekbe ez sose férhetett bele, hiszen sem a magyar érdekről, sem a nem-csicskaságról nem volt fogalmatok létezésetek megkezdése óta.
A magyar érdek két fő szegmensben jelenik meg külpolitikánkban. Egyik a magyar gazdaság érdekeit jelenti. Mivel ilyesmivel a magyarországi baloldaliak és liberálisok 1870 óta büszkén és harsányan nem foglalkoztak, sőt, magát a feltételezést is gunyoros kacajjal kérték ki maguknak, ezért nagyjából vázoljuk, hogy ez hogy szokott menni. Idejön egy egzotikus ország tárgyalódelegációja valahonnan a messzi távolból, hogy általában mindkét fél számára előnyös gazdasági megállapodást kössön. Ilyenkor ti nekiálltok ajvékolni, meg valami sosem látott fantomnemzetiség elnyomására hivatkozva tüntetni a konvojuk útvonalán, hogy a kölcsönösen előnyös üzletet valamelyik általatok imádott nagy nyugati ország kapja, mint a németek, franciák, hollandok, belgák. (Mert ezek legalább sose sanyargattak senkit a harmadik világban? )
A második szegmens – na, ezzel aztán tényleg sose foglalkoztatok – az a Kárpát-medencében élő elszakított honfitársaink érdekeinek védelme a környező országokban. Megvédjük a már kiharcolt jogaikat, újabbakat harcolunk ki nekik, és minden erővel támogatjuk megmaradásukat szülőföldjükön. Nem, nekünk, magyaroknak nem az a fontosabb, hogy Ukrajna NATO-tag lehessen, hanem a kárpátaljai magyarság. Sajnálom, de ez van. Nem kellett volna elkúrjátok 2002-10 közt, és akkor még mindig lehetne most is értékelvű külpolitika a libsik seggének fényesre nyalásával meg a Kócos Asszonnyal.”