Viták kereszttüzében a Jézus-képregény

„»Jézus nem egy bugyuta képregényhős«, mondják most sokan, s joggal, hiszen valóban nem az. De pontosan ki is állította ennek az ellenkezőjét? Jobb napjainkon történelmi filmek láttán se dörögjük bele a gazdátlan éterbe, hogy a vásznon vonuló figurák nem azonosak az ilyen-olyan mértékben mintájukként szolgáló valós személyekkel, nem háborodunk fel azon, hogy a rockoperákban olykor hangosan énekelnek, eszünkbe sem jut felróni a gumimacinak, hogy nem – vagy csak nagyon halkan – brummog.

Sokféle képregény létezik, ócska és briliáns, szolgaian történelemhű és forradalmi-látomásos, humoros és halálosan komoly, ahogyan filmből, zeneműből, regényből se csak egyfélét ismerünk. Van a Charlie Hebdo – és remélhetőleg van még rengeteg más is… Sőt gyakran egy adott alkotásban is több minőségi regisztert érzékelhetünk; a Passió (hogy ne járjuk le a lábunkat jó példát keresve) kibírhatatlanul rettenetes fércmű bizonyos szempontból (gondoljunk csak az Atya rémisztően zsáneridegen könnycseppjére!) – egy másikból meg szinte elmondhatatlanul zseniális, sőt a lelki élet számára is rendkívüli mértékben hasznos.

A Második eljövetel című DC-s képregénysorozat, ne legyenek különösebb kétségeink, megjelenik márciusban. Írjunk majd róla recenziókat (ha ugyan lesz hozzá kedvünk, és ha addig el nem felejtjük), mutassuk ki benne a rosszat – konkrétan. És mindenekelőtt minden erőnkkel higgyünk az Úr Jézus Krisztusban, aki természetesen se nem képregényfigura, se nem papucs orrán pamutbojt, hanem egyedül csak az Élő Isten Fia, aki közöttünk lakozott, meghalt és feltámadt, fölment a Mennybe, elküldte a Szentlelket, és akiben már most örök életünk van.”