A boldogság eleve viszonylagos fogalom. Főnévként könnyen közhellyé foszlik, kopik: születésnapi, névnapi és valamennyi ünnepi alkalommal elkántálható, írásban sokszorosítható üres frázissá.
A fogalom sorsa jelzői pozícióban sem könnyebb. Jelentősége tán a boldogság – boldogtalanság összevetésében értelmezhető. Itt is csak fajlagosan, figyelembe véve az egyedi elvárások különbségeit, hogy ki, mikor, mitől érzi magát kissé boldogabbnak.
A nagy kérdés: a meddig!
Meddig tarthat életünk folyamán a boldogsághoz, illetve annak halvány derengéséhez közeli spirituális állapotunk?
Milyen stratégiák szükségesek hosszú távon?
A kisebb nagyobb tragikumokkal tarkított, de az elkerülhetetlenül, jobb esetekben kiérdemelt tragikummal záródó életfolyamat milyen tervezéseket, befektetéseket, lemondásokat feltételez ahhoz, hogy a boldogság szivárványa kiegyensúlyozza sorsunkat, ezt a pszicho-szomatikus-spirituális folyamatot a születés és halál között.
Ilyen és hasonló, alig fésült gondolatok jártak a fejembe a konyhában, mert a „konyhába szorultam” és főzni kezdtem, gyermekeim és unokáim érkezését várom. Lassú tűzön készül az étel (konfitálva), hogy a nyersanyagok enzimjei kevésbé sérüljenek, és nem csak a jobb íz és zamat miatt, hanem mert így egészségesebb. Mert fontosak az enzimek építik, karbantartják a szervezetünket, immunrendszerünket is erősítik. Már évekkel ezelőtt, a reggeli sajtó szokásos tallózása közben fogadtam el e hasznosnak vélhető főzési technológiát. Hasznosnak vélem, mint ahogyan a napi sajtószemle is hasznosan immunizál az ilyen napkezdés, válogatás a hírek és álhírek, emberi vélemények és embertelen demagógiák között. Zenét hallgatok közben: amíg főzök, nem érzem, hogy unokáim kedvenc ételei a „konyhába szorítottak” volna. A feleségem sem érez szorító kényszert főzés közben. Akkor sem, ha csak magunknak kettőnknek főzünk és tálalunk.
Míg a nyersanyagokkal bíbelődöm s hallgatom a klasszikus zenét, átsuhannak fejemben a sajtótallózás nyomán fennakadt fogalmak. Nyugdíjas lévén, a nyugdíjasokat „csirke-far hát-kommandónak” becsmérlő párt-elit véleményen fel sem horkanok már, legyintést sem érdemel egy valóban ethosztalan csoportosulás agonizáló hőbörgése. Most inkább a demográfiai katasztrófát akadályozó, fékező kormányprogramot ellenző cikkek szellemi és érzelmi hátterét elemzem zöldségtisztítás közben – bevallom, csupán felületesen.