A „magas színvonalú” propaganda és annak majmolói

„Egy mondattal összefoglalható a progresszió »kommunikációs« projektje: A haladásért ugyan áldozatot kell hoznia az embereknek, hatalmas áldozatokat, de ezért nem a haladás a felelős, különösen nem a mindenhol felbukkanó értelmiségiek, hanem azok, akik nem akarnak arra haladni, amerre a haladók akarnak. Soha nem látott propagandaipart építettek fel erre. Emlékezzünk rá, hogy a rendszerváltás utáni húsz évet úgy csináltuk végig, hogy 95 százalékos sajtófölényük volt. Ha felel-fele körül alakulnak a sajtóviszonyok 1990 után, Magyarországon egyetlen egyszer sem nyertek volna a baloldali liberális pártok választást.

Amióta megszületett, minden kicsit is normális, nem ultraliberális ember a folyamatos inszinuáció állapotában él, minden természetes normális érzéséről azt hallja napi huszonnégy órában a baloldal, a liberálisok, álzöldek propagandistáitól, hogy azok minden jó elpusztítói, ellenségei.
A nemzeti érzés, a család utáni, a gyerek utáni vágy, a haza, az otthon szeretete, a nőiesség és a férfiasság ezeknek a perverz gazembereknek az évszázados munkája után is létezik, de már nem úgy gondolunk rá, mint a dolgok természetes állapotára, hanem mint a saját egyéni kis megvédendő világunkra.

Háborúban viszont olyan fanatizált propagandistákkal állunk, akik kétség nélkül, tényleg minden kétség nélkül meg vannak győződve arról, amit hirdetnek. Olyan »újságírókkal«, »publicistákkal«, szerkesztőkkel, véleményformálókkal állunk szemben, akik sosem gondolkodtak a nekik adott parancs keretein kívül. Ezek az emberek az önirónia, az önreflexió leghalványabb jelenléte nélkül bizonyosak benne, tényleg mindent el kell pusztítani ami már létezik, azért, hogy fel lehessen építeni az ő, egyébként semmilyen módon nem meghatározott, csak propagandacélként létező tökéletes világukat. Generációk óta erre trenírozzák őket, kiváló anyagi körülmények között biztonságban élhetnek, és az erkölcsi fensőbbség és a végső igazság birtoklásának luxusa is megadatik nekik.

A G-nap megmutatta, mennyire könnyen veszítik el a keretek pillanatnyi lazulása, a magasabb fizetés vagy néhány vállveregetés hatására emberek minden integritásukat. Ami persze lehet, hogy sosem volt meg nekik, de ilyen az ember, vannak, akik ragaszkodnak magukhoz és vannak, akik nem állandóak.

Mit várhatunk akkor azoktól, akik egész életükben csak a haladás mantráját hallgatták?”