Óriási hibát követünk el, ha megbocsátunk Nagy Imrének!

„Kétfajta kommunista van, olyan, aki ölt az eszme nevében és olyan, aki eltűrte, hogy öljenek az eszme nevében. Illetve mostanában van két újabb fajta kommunista is, az olyan, aki majd ölni fog az eszme nevében és az olyan, aki majd eltűri, hogy öljenek az eszme nevében. Az előzmények ismeretében még időben helyre kellene igazítani ezt az utóbbi két faját, mert csak egy életünk van.

Ha jól tudom, vagy jól sikerült a nyomok eltüntetése, vagy Nagy Imre saját kezűleg nem ölt. Különböző legfelsőbb vezetői megbízatásai idején azonban tömegesen adott ki olyan parancsokat, amelyek következtében ártatlan embereket öltek meg, kínoztak meg tömegesen.

1944 decemberében jelen van Rákosival és Gerővel együtt, amikor Sztálin kiadja a Magyarországra vonatkozó parancsait a »moszkovitáknak«. 1945-től folyamatosan hol földművelésügyi miniszter, hol az MKP Politikai Bizottságának tagja, hol belügyminiszter, hol az Országgyűlés elnöke (1947). Majd némi »tudományos tevékenység« után 1950-ben a fegyveres szervezetekben folyó pártmunkát felügyeli, majd a diktatúra legbrutálisabb időszakában élelmezési (beszolgáltatási, vagyis padlássöprési) miniszter. Ez utóbbi gyakorlatilag a parasztság állami kirablásának irányítását jelenti. Ebbéli tevékenységében annyira sikeres, hogy újra a PB tagja lesz, 1952 novemberétől miniszterelnök-helyettessé és begyűjtési miniszterré is kinevezik. A »közismert humanista Lavrentyis Berija javaslatára« (az ismert tömeggyilkosok leggonosszabbikának parancsára), annak protezsáltjaként lesz miniszterelnök 1953-ban. Két évnyi, a kizárólagos hatalomért folytatott, a kommunista pártokban szokásos frakcióharcok után 1955-ben megbukik.

Hatalma idején, ha enyhített is a terroron, azt annak értelmetlensége miatt tette, azért, mert az nem segített a gazdasági célok elérésében és nem azért, mert erkölcsi kifogásai voltak. Sorsának 1956-os és azutáni alakulása mindenki számára ismert. Politikai megbízatásainak ideje alatt Magyarországon emberek ezreit kínozták halálra, gyilkolták meg, emberek tízezreit kínozták meg ép ésszel elképzelhetetlen eszközökkel, milliókat raboltak ki és tettek tönkre. Ellenségeiket, áldozataikat rendszeresen családjukkal együtt taszították nyomorba, kínozták meg, rabolták ki.

Egy normális országban ezért minimum életfogytiglani szigorított fegyház járna, a kegyelem lehetősége nélkül. A legfelsőbb hatalomban töltött tíz évét kellene elfelejtenünk azért, mert 1956-ban, jelentős részben az eseményekkel sodródva, annak reményében, hogy a sztálinista kommunistáktól megszabadított országban újra a legfelsőbb hatalom közelébe kerülhet, vonakodva ugyan, de az elemi erejű forradalom mellé állt. Ne feledjük, hogy ekkor már Hruscsov az SZKP XX. kongresszusán elmondott beszéde után vagyunk, újra lehet hinni abban, hogy a kommunizmus valami jó dolog is lehet.”