Tisza, újrakeverve

„Hatalmi remake-en, újrakeverésen ment át a napokban Tisza István, a Monarchia száz éve meggyilkolt magyar miniszterelnöke. Orbán Viktor kormányfő és a jobboldali szellemi kör meg akar szabadulni „a történelemoktatás nyakunkban cipelt marxista, poszt-marxista koloncától” (Kövér László), s próbálja megteremteni a jobboldali történelmi-kulturális kánont, mert annak hiányában látja sikertelen kormányzásának okát. 
Tisza megítélése a történészek dolga. A jobboldali kánonteremtéssel sem volna bajunk, ha azt nem a politika formálná. Ha ez a kánon nem égetné a kiátkozás billogját mindenre, amit nem gondol a sajátjának és kisajátítandónak. Ha azonban a politika maga teremt történelmi-kulturális kánont, annak szörnyű vége lesz. Mert ebből a spirálból éppúgy nincs kiszállás, mint amikor a bolsevik (és nem a baloldali) kánon kitaszított a köztudatból minden neki nem tetsző eszmét. A NER rendületlenül törekszik előre saját logikája mentén.

Néhány napja a kormánypárti Magyar Idők azt írta Ady Endréről: ezt a baloldal által készpénzen megvásárolt, keresztény magyar embertípust, egyébként igen tehetséges és tragikus sorsú magyar költőt, ki kellene venni a magyar kultúrából. Rövidlátóan nem értettük Ady rugdosását, pedig nyakunkon volt a Tisza-évforduló, meg kellett hát taposni azt, aki vad, geszti bolondnak írta meg Tiszát. Nem gondoljuk, hogy a politika közvetlen megrendelésére: a politika talpnyalói már a Gazda gondolatait is olvasni vélik. Aztán, ha túltolnák, legfeljebb birizgálják az ellenzék bölcsességet nélkülözőn ágaskodó idegvégződéseit.

Gondolatolvasásban amúgy még mindig a dohánylevelek közé száműzött Lázár János volt kancelláriaminiszter a legjobb. Nemcsak dörzsölt politikai vigéc, de intelligens vigéc, ha néha többet is mond a kelleténél. A Tisza-megemlékezésen, a parlamentben például azt: Tiszának példaképnek kellene lennie a jelen és a közeljövő magyar politikusai számára, ha az országot újra azzá a nagy állammá akarják tenni, amely ezer éven át létezett.”