Ismét a rossz oldalon

„Megint egyfajta háború van, és mi ismét a rossz oldalon állunk. Így volt ez a világháborúkban is. A másodikban már nem egyszerűen a vesztes, hanem az erkölcsileg is rossz oldalhoz kötötték az országot vezetői. A bűn ismétlődik. Sodornak, löknek, üvöltő jelszavaktól süketítve, kábítva meneteltetnek minket újra a rossz oldal felé. Nem érdekel, hogy ők maguk hiszik-e: ez a jó oldal. Talán hiszik. Tisza is hitte, bár a háború kezdetén még nem. Horthy is hitte, bár a háború végén már nem. A következmények szempontjából mindegy. A sokszázezer halottnak is az. És ma éppen ezekből a vezetőkből csinálnak példaképet, belőlük, akik egy-egy világégésbe kormányozták bele népüket. 

Pár napja a kormányfő nem az őszirózsás forradalmat, az első köztársaságot ünnepelte, hanem Tisza István szobrát koszorúzta, ócsárolva »a vörös gróf és kompániája« »operettköztársaságát«. Tisza bezzeg »ízig-vérig nemzeti politikus… a teljes magyar nemzet érdekét tartotta szem előtt«. Az egykori miniszterelnök valóban meghatározó személyiség volt, tartásos, kvalitásos ember (például biztosan nem lopott), de simán vérbe fojtatott egy-egy tömegmegmozdulást. Bizonyára az általa elképzelt nemzeti érdeket akarta követni – de milyen sikerrel? Milyen állapotban hagyta itt a nemzetet? Hányan pusztultak bele ebbe az „érdekképviseletbe”, amelynek végül maga is tragikus áldozata lett? Horthyról, akinek bűnei nagyobbak, formátuma viszont kisebb Tiszáénál, ne is beszéljünk. De ma ők mutatják az utat. Ismét a rossz oldal felé.

Még az a szerencse, hogy ezt a háborút most nem fegyverrel vívják. Emberéletet nem olt ki, csak tönkretesz. Politikai kultúrák, ideológiák háborúja zajlik. Csak hidegháború, vagy ahogy Jelcin jellemzett egy hasonló helyzetet országa és a Nyugat között: „hideg béke”. Valójában élet-halál harc kétféle jövőkép között. Huntington híres könyvében a kilencvenes évek elején még azt jósolta: véget ért az a korszak, amelyben politikai ideológiák csatáznak. Helyüket a kulturális-vallási civilizációk összecsapásai veszik át. 

Orbán hamispénzre váltja, silány célra használja Huntingon tanait, amikor a menekülthullámot kizárólag egy másik civilizáció tudatosan szervezett, ellenséges betöréseként értelmezi. Régi trükk: aki egyeduralomra törekszik, annak ellenség kell, akivel szemben megvédi népét. Nemrég jelent meg két amerikai szerző (Levitsky és Ziblatt) könyve a demokráciák halálának veszélyéről. Ők Aesopus meséjével illusztrálnak: a Szarvasbika a Ló ellenében a Vadász segítségét kéri. Az rábeszéli, hogy a siker érdekében engedje magára tenni a zablát, kantárt, nyerget – és a Ló a védelemért cserébe máris szolgaságba hajtotta a fejét.”