Kettészakított ország

„Nem, nem a fideszes vádak előtti meghajláson és behódoláson – mert attól, hogy mit mond Szőcs, vagy Fekete, attól ők még ennek a szégyenletes rezsimnek a szolgalelkű, semmirekellő kiszolgálói.

De az a helyzet, hogy akikre úgy szokásunk gondolni, hogy az erkölcsi integritás, a politikai éleslátás, és még inkább, a rezsimmel szembeni ellenálláshoz szükséges lelkierő dolgában támaszkodhatunk – közülük a legtöbben sajnos azt példázták itt, hogy a legkevésbé sem lehetnek támaszaink.

Ettől még ők nem rossz emberek, sőt. Kiváló művészek, alkotók, akiknek sokat köszönhetünk – én személyesen is a műveik okán. De amikor itt majd változás lesz – márpedig itt lesz változás, nem jólfésült, hanem elsöprő – akkor ők ugyanúgy a régmúlt meghaladott kellékei lesznek csupán, mint az a hatalom, ami most mozdíthatatlannak mutatja magát. Azt a változást majd azok fogják alakítani, és azok lesznek irányítói, akiket ma ez a hatalom kizsákmányol és megaláz, és akikről sajnos ez a film sem tud állítani semmit.

A klasszikus viccet átírva: Papp filmjében a társadalmi többség a hiányán keresztül képviseli önmagát.

Ezt az országot ugyanis nem kettészakították. Hanem ebben az országban a közösség sosem élhetett a gazdasági önrendelkezés lehetőségével, így a politikai önrendelkezése sem válhatott valósággá. Így nem csoda, ha kizárólag kevesek kiváltsága lett a véleményformálás, még kevesebbekké a véleménybefolyásolás, és még ezeknél is kevesebbeké a gazdasági önrendelkezés és politizálás. Amíg ez nem változik, lényegtelen mi a rendszer. De amikor ez megváltozik, akkor majd az lesz lényegtelen, hogy retorikájában a Fekete volt az antiszemitább, vagy a Konrád a nemzetietlenebb. Ott végre nem ezek a szerencsétlen kategóriák tagolják és alkotják majd a valóságot, hanem az a társadalom, amely önrendelkezését és hatalmát gyakorolva teremti majd meg önmagát.”