Jön a furcsa zavart telefon, hogy valamiért mégse menjek

„Mostanában fellángolni látszik a kultúrharcnak nevezett vita Magyarországon. Megpróbálják megmondani, ki a jó szerző/előadó/művész és ki nem. Kit érdemes bemutatni a médiában, a rendezvényeken és kit nem. Ki legyen a tűrt, a tiltott és a támogatott művész. Ön találkozott már azzal, hogy emiatt valahova nem hívták, visszamondták a fellépést?

Én nagyon hálás vagyok azoknak, akik megvásárolják a lemezeimet, és akik eljönnek a koncertjeimre. Rájöttem, hogy bár én nem vagyok a kultúrpolitika kedvence, de amíg a közönség életben akar tartani, addig nincs miért lelépni. Mondhatnám, innentől már minden koncertem ráadás. De tény, hogy nagyon sokan vannak, akik elfogadják a kormányzati médiapropaganda valóságképét. És tőlük is érkezik hozzám visszajelzés, például a Facebook-oldalamra. Gyakran találkozom olyan kommentekkel, hogy ők engem valamikor nagyon szerettek, de most már utálnak, meg hogy hazaáruló lettem, Soros-bérenc vagyok, meg ilyenek. Azért ez nekem nagyon rosszul esik. Ennek az új dalnak a kommentjei is azt bizonyítják, hogy a szövege nagyon beletalált. Az ilyen daloknak aztán az a következménye, hogy fellépő művészként sokszor ütközöm korlátokba. A színpadon való megjelenés lehetősége ma sok helyen attól függ, hogy az illető mennyire kedves a pártnak vagy azoknak a kormányzati szerveknek, amelyek a kultúrára pénzt adnak. A zenekari produkciók nagy része nyáron a fesztiválokból, az év többi részén különböző falunapokból, önkormányzati rendezvényekből él. Ebből tudnak fennmaradni azok, akiket a média nem támogat, nincsenek a frontvonalban. Miután az önkormányzatok nagy részét szervilisen bizonyítani vágyó pártkatonák vezetik, sokszor előfordult velem is, hogy lakossági rendezvényekre, ha meghívnak is, aztán jön a furcsa zavart telefon, hogy valamiért mégse menjek. Az állami média nem is hív. Mindenki a főnökére mutogat, hogy miért nem. Hosszú utat jár be a műsorokba meghívottak listája – és ez alatt szigorúan megrostálják azt a listát. Nevezhetjük ezt cenzúrának is.

Ismerős?

Láttunk már ilyet, most megint így fordult a világ. Én ugyanaz vagyok, aki voltam. Mindig is azt gondoltam, hogy a gondolkodás szabadsága és az alkotó kreativitás tehet igazán naggyá egy nemzetet. Annak idején és most is úgy tűnik, hogy nem sikerül az országban olyan társadalmi közállapotokat létrehozni, ami ezt igazán segítené. Tudom, hogy a globális világban nagy verseny van nemzetek, kultúrák, országok, népek között. Mindegyik fenn akar maradni, érvényesülni akar, mindegyik a maga igazságát szeretné bizonyítva látni. És azt gondolom, hogy ennek a versenynek megint csak egy olyan nemzetközi szabályrendszer tudná adni az elviselhető keretét, amihez a nyugati demokráciák állnak a legközelebb. Ahogy már mondtam, nekem is fontos az ország gyarapodása, a magyar nyelv fennmaradása, és azt gondolom, a történelmi ismereteim alapján, hogy ezt a magas szintű oktatás és a kultúra támogatása biztosítja leginkább. A magyar kultúra már akkor multikulturális volt, amikor ezt a szót még senki nem ismerte. A népvándorlás idején a Kárpát-medencében volt a legnagyobb a népek keveredése – olvastam László Gyulától. Sokan büszkén gondolnak arra, hogy a népesség arányához képest mennyi értékes és kiváló embert adtunk a világnak. Ez valószínűleg pont annak köszönhető, hogy itt sokféle kultúra, sokféle tudás és tapasztalat találkozott. Én ezt a sokszínűséget, ennek a fenntartását, támogatását várom el a mindenkori magyar kormánytól. Már Szent István király megmondta, hogy az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és erőtlen.”