A nép tétlen készpénze

„Mi, magyarok szeretjük a készpénzt. Szeretjük, ha egy összeg állandóan ott lapul a tárcánkban, zsebünkben.

Ez régóta így van, szinte genetikusan kódolt módon és talán nem véletlenül. Készpénzszeretetünk valahol mélyen bele tartozik történelmi hagyományainkba, de aligha hiszem, hogy ennek nincs nagyon is reális magva, legalábbis nemzetállamunk felbomlása, a török invázió óta.

A házából, falujából elüldözöttnek ugyanis a túléléshez mindig is készpénzre volt szüksége, amiért minden beszerezhető. Gyors menekülési kényszerben szinte mást nem is tudott magával vinni. Sokszor azonban még a pénzzel is jól megjárta. Mire el akarta költeni jól elértéktelenedett. Öt évszázad alatt ezt is többször megtapasztalta. Ez ugyanúgy jellemző volt Mohács előtt, a napóleoni háborúk után, mint a legutóbbi évszázad két világháborúját követően, de igazán a rendszerváltásunk első két évtizede is pénzromlásról szólt.

A magyar tehát már régóta úgy gondolkodik, hogy amire szükség van azt gyorsan vegyük is meg, mert esetleg később nem lesz, vagy jóval többet kell érte fizetni. A pénzőrzésre felhatalmazott bankok ma sem tudnak, esetleg nem is kényszerülnek alternatívát adni arra, hogy a rájuk bízott pénzért olyan jövedelmeket biztosítsanak, amelyek kompenzálnák az el nem költött, de „ugrásra kész” pénzzel szemben táplált elvárásainkat. Szóval imádjuk a készpénzt, ez a lényeg.

Amióta meg jobban csörgedezik hozzánk, még inkább. A nép készpénzállománya az induló 2010-es 2000 milliárd forintról idén 5500 milliárdra nőtt, ami a hazai éves GDP csaknem tizenöt százaléka. Ha a nemzetgazdasági szempontokat vesszük górcső alá ez a hatalmas összeg tétlenség helyett hasznot hozó módon dolgoztatna is, de hogyan, ez itt a kérdés?”