„Ha bármilyen genderista könyvet, cikket, akármit olvasunk, azt találjuk, hogy mindegyik valami előző, hozzá hasonlóan tökéletesen jelentéktelen író (szándékosan nem használom a »filozófus« jelzőt, mert megalázó lenne mondjuk Hegel számára) valamely művére hivatkozik, aki úgyszintén hivatkozik valakire és így tovább a teljes agyhalálig.
Nagyszerű lehetőségeket rejt ugyanis, ha nem a valóságról, hanem teorémákról beszélünk. Eklatáns példája ennek az un. „női dobás« kérdése; nem tudom megállni, hogy ne beszéljek róla. Volt egy Iris Marion Young nevezetű nőszemély, aki részletekbe menően foglalkozott eme roppant fontos problémával. Megállapítása szerint az, hogy a nők többnyire rosszabbul dobnak, az a férfielnyomás eredménye, mert – mint mondja – »a férfi labdadobás lett a mérce, a jó dobás«, ez pedig nyilvánvaló férfielnyomás, szexizmus, bla-bla-bla. Na most. A »jó« dobás az amely eltalálja a célt, tökéletesen függetlenül attól, hogy ki, vagy mi dobta. (A főemlősök tökéletesen dobnak – szarral többnyire, de ez most mindegy.)”