Legyünk végre európaiak!

„»Maga akkor a legundorítóbb, amikor kedves próbál lenni.«A veretes mondat a Macskafogó című rajzfilmben hangzik el, amikor a mindenható Mr. Teufel és fegyvernepper ismerőse egymás gazemberségét dicséri.

Minden bizonnyal Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke is kedveskedni próbált a soros uniós elnökségre készülő Románia államfőjének, a renegát szász Klaus Iohannisnak, amikor azzal köszöntötte, hogy december 1-je, a nagy egyesülés centenáriumának ünnepe nemcsak román ünnep, hanem egyszersmind európai ünnep is, »a román történelem és az európai történelem e nagyszerű pillanata«.

Emlékeztetőül: száz éve, 1918. december elsején deklarálta az erdélyi románok gyulafehérvári nagygyűlése Magyarország keleti részének egyesülését az akkori Román Királysággal. Őszirózsás kábulatba szédült, hat fronton kivérzett hazánk sarkában már ott állt a román hadsereg, amely két évvel korábban szövetsége­seit – Ausztria–Magyarországot és Németországot – árulta el, aztán szorult helyzetében a velünk kötött békével az antantnak tett ígéretét dobta kukába, végül a háború utolsó napján ismét belépve a győztesek oldalára furakodott, hogy önmagánál nagyobb részt szakíthasson ki hazánk területéből. A megszállás száz éve kétmillió ember kálváriája: a románok elüldözték a zsidókat és a szászokat, azóta is nyomorgatják a magyarokat, s Juncker úr nem mást üzent a mindennek kezdőpontját jelentő december elseje centenáriumára, minthogy mindez egész Euró­pa számára ünnep.

Mi magyarok, sajnos, nem vagyunk elég európaiak: nagy nemzeti napjaink közül egy sem kötődik területfoglaláshoz vagy támadó háborúhoz. Diadalaink a sikeres önvédelem történetei, hőseink a minket elmosni, elsüllyeszteni készülő világtenger megtorpantói: a nándorfehérvári, az egri vitézek vagy szabadságharcaink katonái, mártírjai. Még az egyetlen ünnepelt hódítás, a honfoglalás millenniumát is a sokszor később betelepült nemzetiségeinkkel együtt ültük meg. Azóta sem emeljük így piedesztálra mások leigázásának dicsőségét: a kalandozások korából Merseburg és Augsburg maradt, Nagy Lajos és Mátyás hódításai széljegyzetre kerültek, győzelmeinket és aranykorainkat objektív szemmel vizsgálja a tudomány, s ez formálja a köztudatot. A kisantantlogika éppen ennek fordítottja, a harsány bocskoros nacionalizmus vágyait szolgálja a tudomány és az emlékezetpolitika. Ennek ünnepe a jól sikerült rablóhadjárat kék-sárga-piros centenáriumi giccse is, amelyre végül is az EB elnöke maga tűzte ki az européer plecsnit.”